Hírcentrum
2007. január 21. - A 15. szakaszA Szenegál fővárosát körülölelő gyűrű, illetve az ezt magába foglaló -bemutató show-jellegű-, mindössze 16 kilométeres szelektív szakasz abszolválásával véget ért a 29. Lisszabon-Dakar Rally. A kéthetes maratoni erőpróbát a MOL Dakar Team egységei ragyogó eredménnyel zárták, az autósok mezőnyében a Szalay Balázs/Bunkoczi László páros a 35. helyre hozta be az újfejlesztésű Opel Antarát, míg a Darázsi Zsolt/Laklóth Aladár/Szalai Norbert által fémjelzett MAN szervizkamion 17-ként zárta a viadalt. Motorosaink hasonlóan szép sikerekkel kápráztattak el minket, hiszen a szlovák Jaroslav Katrinak a 9., Kátai Péter a 20., a román színekben harcba szálló Emanuel Gyenes pedig végül a 46. pozíciót szerezte meg. Tovább
2007. január 20. - A 14. szakaszA 29. Lisszabon-Dakar Rally utolsó előtti állomásához érkezett. Jóllehet vasárnap még egy 16 kilométeres szelektív vár a versenyzőkre, azonban az időkülönbségek tükrében már nyugodtan kimondhatjuk, lényegében minden kategóriában eldőlt a győztesek, illetve a helyezettek sorsa. A napi penzumként kiírt speciálszakasz különösebb meglepetéseket nem hozott, a legfőbb esélyesek meglévő előnyük birtokában valamelyest visszavehettek a tempóból. A nap szomorú aktualitása, hogy a motorosok tábora Elmer Symons tragikus balesete után, egy újabb nagyszerű versenyzővel lett szegényebb. Az összetettben a 19. helyen álló yamahás Eric Aubijoux a Dakar felé vezető etapon szívrohamot kapott, és életét már nem tudták megmenteni. A 42 éves francia sportoló immár az 1979 óta zajló Dakar Rally történelmének 51-ik áldozata. Jó hír viszont, ha minden elképzeléseink szerint alakul, akkor a MOL Dakar Team hét egységéből öt egészen biztosan felállhat a céldobogóra. Ennek előjeleként csapatunk versenyzői ezúttal is ragyogó eredményekkel kápráztattak el minket. Az autósoknál a Szalay/Bunkoczi kettős a 22-ik lett, míg Darázsi Zsolték MAN kamionja a 18. pozícióban zárta a szelektívet. Motorosaink között mindössze csupán 26 másodperc volt az időkülönbség, ez Jaroslav Katrinak a 19-ik, Kátai Péternek a 21-ik, illetve Emanuel Gyenesnek a 22-ik helyet jelentette. Tovább
2007. január 19. - A 13. szakaszA 29. Lisszabon-Dakar Rally mezőnye Malit elhagyva utolsó állomáshelyére, Szenegálba érkezett. A buja növényzet és a nehezen behatárolható tájékozódási pontok kapcsán a tegnapi naphoz hasonlóan ezúttal is a navigációé lett a főszerep, de mint Marc Coma balesete is jelzi, sokszor még a legjobb versenyzők sem tudtak rátalálni a helyes útvonalra. A MOL Dakar Team háza táján viszont akadt olyan ember, aki megpróbált mindvégig saját tudására hagyatkozva, önállóan, racionális döntéseket hozni. Nem csatlakozott egyik bolyhoz sem, és kiváló tájékozódási képességéről tanúbizonyságot téve eredményesen vette a sokak életét alaposan megkeserítő akadályokat. Jaroslav Katrinak parádés motorozása a többiek számára is példaértékű lehet, hiszen a nyolcadik legjobb időt begyűjtve az összetettben előrelépett a szenzációs 9-ik helyre. Kátai Péternek szokatlan problémával kellett szembesülnie, egy bukkanónál elhagyta a KTM nyergét és vele együtt a menetlevelet is. A nyereg meglett, a menetlevél viszont nem, ami öt perc büntetőidőt jelentett számára. Ezzel együtt végig remekül haladt, és az idei legjobbját nyújtó Emanuel Gyenest mindössze 7 másodperccel megelőzve, a 28. pozíciót csípte el. Az autósok versenyében a Szalay Balázs/Bunkoczi László páros az ugyancsak nagyszerű 27. szelektívidőt futotta, míg a Darázsi/Laklóth/Szalai-féle MAN a kamionok között a 18-ik hellyel tette emlékezetessé számunkra ezt a napot. Tovább
2007. január 18. - A 12. szakaszA pihenőnapként is felfogható rövid szerdai etap után újból felkerekedett a mezőny, hogy Mauritániának búcsút intve -a szenegáli befutó előtt- egy kis kitérővel még átmenjen Maliba, és a homokdűnék vendégmarasztaló világát maga mögött hagyva a végtelen szavannákon folytassa menetelését. A magas aljnövényzet miatt ezúttal tájékozódásé lett a főszerep, így lényegében az számíthatott a legjobb időeredményre, aki nem tévedt el. Kisebb-nagyobb kitérőknek persze a MOL Dakar Team egységei is áldozatul estek, azonban teljesítményükre koránt sem lehet panasz. A Szalay/Bunkoczi páros Palikékat nyolc perccel megelőzve a 30. helyre hozta be a sárga-ezüst Opel Antarát, míg Darázsi Zsolt -tartva kiváló összetettbeli 17-ik pozícióját-, ezúttal a 19. szelektívidőt préselte ki az MAN kamionból. A kétkerekűek versenyében regionális csapatunk tagjai közül a tizenegyedik helyen befutó szlovák Katrinak motorozta a legnagyobb iramot, Kátai Péternek a 31., valamint az ugyancsak KTM-es erdélyi Emanuel Gyenesnek az 54-ik pozíció jutott. Tovább
2007. január 17. - A 11. szakaszA terrorfenyegetettség hatására a rendezők kénytelenek voltak kissé átvariálni a 29. Lisszabon-Dakar Rally útvonalát. Ennek talán a már alaposan megfáradt versenyzők örülhettek a legjobban, hiszen így gyakorlatilag egy teljes pihenőnapot kaptak. Szelektív szakasz hiányában, mindössze egy 280 kilométeres összekötő etapot kellett megtenniük, méghozzá számukra teljesen szokatlan körülmények között: jó minőségű aszfalton! A mezőny a könnyített napnak, mi meg annak örülhetünk, hogy a MOL Dakar Team a Kis Sándor/Czeglédi Péter páros, illetve a szlovák Ivan Jakes kiesése ellenére továbbra is érdekelt mindhárom kategóriában. A terepjárók küzdelmében a Szalay Balázs/Bunkoczi László kettős újfejlesztésű Opel Antarájával a 40., míg szervizkamionjuk, Darázsi Zsolttal, Laklóth Aladárral illetve Szalai Norberttel a gyomrában pillanatnyilag a szenzációs 17-ik pozíciót foglalja el. Motorosaink közül összetettbeli parádés 11. helyével továbbra is a korábbi Dakar-szakaszgyőztes, szlovák Jaroslav Katrinak viszi a prímet, de ragyogóan szerepel másik két KTM-es versenyzőnk is. A megfogyatkozott mezőny egyetlen honi motorosaként Kátai Péter a 24., a román színekben induló újonc Emanuel Gyenes, pedig az 54-ik pozícióból várhatja a folytatást. Tovább
|