A MOL-csoport szerteágazó portfoliója számos hazai és nemzetközi eszközt foglal magába. Termelési tevékenységet 7 országban folytatunk, míg 13 országban vannak kutatási lehetőségeink. Közép-Kelet Európa 2010-ben is kulcsfontosságú szerepet játszott a MOL tevékenységét illetően, az Adriai-tengeri termelés növekedése ellensúlyozni tudta a szárazföldi magyar és horvát mezők természetes kimerüléséből adódó termeléscsökkenést. Az erős közép-európai cash flow termelő képességünket a növekvő szíriai és pakisztáni termelés támogatta. A nemzetközi porondon emellett Irak kurdisztáni régiója illetve Oroszország továbbra is a MOL upstream portfoliójának alappillérei maradnak, ezt biztosítják a közelmúlt felfedezései és a mezőfejlesztési projektjeink is.

Versenyelőny

A MOL-csoport kétségkívül stratégiai helyzetben van, egyrészt földrajzi pozíciójának, másrészt pedig upstream szaktudásának köszönhetően. Fekvése, illetve több mint hét évtizednyi olaj- és gázipari tapasztalata segíti hozzá a vállalatot ahhoz, hogy a térség kulcsszereplője legyen. A MOL-csoport rendkívüli kutatási találati arányt (70%) ért el 2010-ben (14 találat 20 db tesztelt kútból), amely ismét nemzetközi elismerést vívott ki. Az utóbbi évek nehéz világgazdasági környezetében még inkább felértékelődött a MOL működésének költséghatékonysága. Megfelelő méretéből adódóan a vállalat képes egyfelől arra, hogy gyorsan és rugalmasan reagáljon a környezeti változásokra, másfelől viszont elég nagy ahhoz, hogy egyfajta biztonságérzetet nyújtson a befogadó országoknak. A fent említett előnyök, illetve a magasan képzett szakembergárda mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Csoport továbbra is fenntartsa vezető szerepét a közép-európai régióban, és megerősítse nemzetközi jelenlétét.

Termelés

Kiegyensúlyozott termelési szint Közép-Kelet-Európában; ahol a tengeri kihozatal növeli a horvát termelést

Magyarország és Horvátország jelentősen hozzájárult a MOL-csoport termelési eredményéhez, előbbi napi 53,6 ezer boe, míg utóbbi napi 54,1 ezer boe kitermeléssel. A magyar termelési eredmények némileg elmaradtak a tavalyiaktól, ugyanakkor a fő termelési területek eredményei összhangban voltak az előrejelzésekkel. Horvátországban 11 százalékos növekedés volt megfigyelhető az előző évhez viszonyítva (2009 teljes évre vonatkozó adatait figyelembe véve). Az egy napra jutó magyarországi termelés a következőképpen alakult: átlagosan 13,4 ezer boe kőolajat, 6,0 ezer boe kondenzátumot és 34,3 ezer boe földgázt termeltünk.
A MOL-csoport sikeresen megőrizte előnyét kitermelési költséghatékonyság tekintetében Magyarországon. 2010-ben megkezdődött az intenzifikált kitermelési eljárásokat alkalmazó algyői projekt, mely előreláthatólag 2011-ben fog befejeződni. A dél-békési projekt keretében öt új gáztermelő kút működtetésére kerül sor, a projekt tervezett befejezése idén várható. A költséghatékonyságot javító projektek – például Algyő és Szank – terv szerint haladnak, a kivitelezés várhatóan 2011-ben fog lezárulni. Mindemellett a jelenlegi közép-kelet-európai partneri együttműködések keretében több termelésben álló mezőn is megkezdődött a kihozatal-növelési programok előkészítése.

Horvátországban napi szinten átlagosan 9,7 ezer boe kőolajat, 6,8 ezer boe a kondenzátumot és 37,6 ezer boe gázt termeltünk. Az érett fázisban lévő szárazföldi mezőkön a folyamatos kútmunkálatok és a termelés fokozására használt (harmadlagos művelés – EOR) eljárások alkalmazása ellenére is napi 14,9 ezer boe-ra csökkent a gázkitermelés. A csökkenést a tengeri termelés 61 százalékos növekedése ellensúlyozta (2009-hez viszonyítva, egész éves adatokat vizsgálva), ez napi 22,7 ezer boe szintet jelent, szemben a 2009-es napi 14,1 ezer boe-s szinthez képest (egész éves adatokat figyelembe véve). A tengeri termelés növekedése a vállalat előrejelzéseivel összhangban van: a termelés fokozásából és az Észak Adriai Szerződési Területen (NACA) az INA magasabb termelési részesedéből adódik. A teljes tengeri gáztermelés 84 százaléka a NACA-ról, míg a fennmaradó 16 százalék az Aiza-Laura koncesszióból származott.
2010-ben a MOL további hangsúlyt fektetett az EOR/IOR (fokozott kihozatali) eljárások alkalmazására a magasabb kihozatal érdekében. 30 ígéretes mező beazonosítását követően megkezdődtek az előkészítő munkálatok a további lehetőségek kiaknázását célozva.

Stabil termelés az orosz mezőkön…

Az oroszországi Zapadno-Malobalik (ZMB) mező a MOL 50 százalékos részesedésével napi szinten 12,0 ezer boe-vel járult hozzá a csoportszintű eredményhez. 2010-ben is folytattuk a beruházási tevékenységünket a 2009-ben elindított két projekt keretében: az új kutak lefúrásával a természetes termeléscsökkenés mérséklését, illetve a gázhasznosítási program megvalósítását célozzuk. Utóbbi a licensz követelményeknek való megfelelést biztosítja. A gázturbinás erőmű építése megfelelő ütemben halad, öt generátort helyeztek üzembe 2010 vége előtt.
A Baitugan mező termelése 51%-kal, 4,6 ezer boe/nap-ra növekedett a fejlesztési programnak köszönhetően. Összesen 34 termelő és 5 vízbesajtoló kutat fúrtunk 2010-ben, eközben folytatódott a gyűjtő-, vízbesajtoló-, energiaellátó és a központi feldolgozó rendszer átépítése és kibővítése. Ezen felül megkezdődött az új mezőfejlesztési munkálatok előkészítése egy 2008-ban elvégzett 3D szeizmikus mérés alapján.
A nyugat-szibériai Matjushkinsky blokkban folytatódott a Severo-Ledovoye mező fejlesztése további 5 kút lefúrásával. A Kvartovoye struktúrán egy kút lefúrására és tesztelésére került sor. A termelés éves szinten átlagosan 3,0 ezer boe/napra emelkedett, amely 48 százalékos javulást jelent 2009-hez képest. Jelenleg a Matjushkinsky mező területén 11 termelő és 6 vízbesajtoló kút üzemel, míg a Severo-Ledovoye mező esetében 12 termelő, illetve 2 vízbesajtoló kút működik.

Szíria és Pakisztán növekvő részesedéssel bír kitermelésünkből

Az elmúlt 5 év hat felfedezését követően és a 2009-es sikeresen elvégzett fúrási programok után a szíriai Hayan blokk mezőfejlesztésének második fázisa a Jihar Olaj- és Gázgyűjtő Állomás (OGS) 2009-es megépítésével lezárult. Az OGS beindítása számottevően túlszárnyalta az elvárásokat a termelés volumenének tekintetében, valamint a gázelőkészítő üzem is megkezdte működését 2010 végével. Így az INA részesedése 2010-ben elérte a napi 4,4 ezer boe gáztermelést (ami 62%-os javulás a 2009-es egész éves adatokhoz viszonyítva), míg az olaj és kondenzátum termelés napi 3,5 ezer boe volument eredményezett (148%-kal felülmúlva a 2009-es egész éves adatokat).
A 2010-es évben a MOL operátorként tovább erősítette jelenlétét Pakisztánban, és a konzorcium mintegy 7-8 %-kal járult hozzá az ország gázellátásához. Az év első felében két termelő kutat (Manzalai-8 és Makori-3) fúrtunk a Tal blokkban. A Csoportra a Tal blokk termeléséből 2010-ben napi 4,2 ezer boe gáz és 0,5 ezer boe kondenzátum jutott a 10 termelő kútból.

További termelő projektjeink is pozitív eredményt hoznak

Egyiptomban az INA-nak 4 szénhidrogén koncesszióban van érdekeltsége. A Sidi Rahman és a Rizk termelési licenszeknek az INA az operátora (a Kelet-Yidma koncesszión), míg az egyéb koncessziókban az INA nem operátorként vesz részt. A 2010-es tevékenység elsősorban 5 olajtermelő kút fúrására irányult. Az INA részesedése az egyiptomi eszközök termeléséből megközelítőleg napi 1,9 ezer boe-t tett ki 2010-ben.
Az angolai termelés is hozzájárult a Csoport eredményéhez napi 1,6 ezer boe mennyiséggel a három nem-operált tengeri blokkból. 2010-ben 2 olajtermelő kút lefúrására került sor, melyek közül egy már 2010-ben termelésbe állt.

Kutatás

Kivételesen magas kutatási találati arány Közép-Kelet-Európában

A MOL magyarországi kutatási tevékenysége 70 százalékos találati arányt ért el 2010-ben: 10 kutatófúrást fejeztek be és teszteltünk Magyarországon, melyből 7 esetben gazdaságosan kitermelhető mennyiségű szénhidrogént találtunk.1  Ez a kiváló eredmény alátámasztja azon stratégiai döntésünket, miszerint a kutatási terjeszkedésünk olyan kisebb lehetőségek (proszpektek) feltárására irányul, melyek kisebb technikai kockázatot jelentenek, közel vannak a már ismert szénhidrogén felhalmozódásokhoz. A 2010-es új felfedezések 4,1 millió boe-vel növelték meg az SPE 2P készleteinket.
A MOL magyarországi kutatási tevékenységében jelentős szerepet játszottak a partneri együttműködések. Két kutat fúrtunk le és képeztünk ki a Darvas-Komádi licensz területen a Hungarian Horizon Energy-vel együttműködve. Az Ascent Resources-zal kötött együttműködés keretében elvégeztük a dél-nyugat magyarországi Lovászi-Petisovci 3D szeizmikus mérésének második fázisát azzal a céllal, hogy korszerű módszerekkel új lendületet adjunk a kutatásnak Magyarország egyik klasszikus szénhidrogén-termelő területén. Ezen felül Kunmadaras térségében is végeztünk 3D szeizmikus méréseket.
Az INA sikeresen folytatta a horvátországi Száva-medencében végzett kutatását, ahol szatellit olaj és gáz mezőt fedezett fel. A Dráva-medencében sikeresen lezárult a Dravica-1-es kút tesztelése. Az észak-adriai térségben a további tengeri lehetőségek felfedezése érdekében az INA és az Eni közösen vizsgálta a vékonyan rétegzett tárolók potenciálját az Ivana koncessziós területen.

1 Egy kutat, az Okány-3-ast, 2009-ben mélyítettünk, azonban a kereskedelmi mennyiséget tartalmazó találat megállapítása 2010-re esett.

A közép-kelet-európai pozíció erősítése egy új országba történt belépéssel

2010 júliusában a Román Nemzeti Ásványi Nyersanyag Ügynökség bejelentette, hogy a MOL (70%) és romániai partnere, az Expert Petroleum (30%) a tízedik romániai koncessziós versenyeljárásban három blokk licenszét szerezte meg. A blokkok a nyugat-romániai Pannon-medencében találhatók, mintegy 3.434 km2-nyi területen. A koncessziós szerződések aláírására 2011-ben kerül sor, mint ahogy a kutatási program első munkálatai is 2011-ben kezdődhetnek meg.

Nem-konvencionális kutatás a közép-kelet-európai régióban

A nem-hagyományos kutatási tevékenységünk fókusza a Derecskei-medencére terelődött. A vállalat folytatta nem-konvencionális kutatási programját két nem-konvencionális kút lefúrásával; az eredmények szénhidrogén jelenlétét igazolták. Békés térségnél a hatóságok jóváhagyták a vállalat koncessziójára vonatkozó zárójelentést, ez biztosítja a további kutatáshoz szükséges licensz megszerzését. Itt a MOL 2009-ben már lefúrt egy nem-konvencionális kutat, amely részeiben igazolta az előfordulás lehetőségét, valamint gáz jelenlétét is.
A potenciális nem-konvencionális gázelőfordulások kiértékelése a horvát-magyar határ mentén befejeződött, ahol a Dráva-medence bizonyult a legígéretesebbnek további kutatásra. Az itt megismert nem hagyományos tárolók (tömött homokkövek és agyagok) kutatására mélyfúrásokat tervezünk megvalósítani partnerbevonással. Számos kisebb mértékű nem-hagyományos olaj és gáz előfordulással bővült a horvát proszpekt portfolió, ezen projektek a termelő mezőkhöz közel találhatók.

Irak kurdisztáni régiója a MOL zászlóshajója a kutatás területén

A kurdisztáni Akri-Bijeel blokkban, ahol MOL részesedése 80%2 , az első kutatófúrás (a Bijell-1) 2010 novemberében elérte a teljes mélységét. A tesztek során összesen 3,7 ezer boe/nap olaj- és 0,1 ezer boe/nap gázhozamot mértek kihozatal növelő módszerek alkalmazása nélkül (pl. savazás vagy repesztés). A szénhidrogén-előfordulás felfedezésének bejelentését követően kérvényeztük a kutatás második fázisába való belépést és megkezdtük a lehatárolási program előkészületeit.
A Gulf Keystone Petroleum International Ltd. által operált Shaikan blokkban (MOL részesedése 20%3) a lehatárolási program a 2010 novemberére lemért 3D szeizmikus méréssel folytatódott. A kis mélységű Shaikan-3 kútfúrással elértük a produktív jura-kori formációt. A kútban többszöri savazást követően jelentős mennyiségű nehézolaj-beáramlást mértek (9,8 ezer boe/nap). 2010 novemberében megkezdődött a Shaikan-2 lehatároló fúrás mélyítése. A Shaikan-1 kútnál megépültek a meghosszabbított rétegvizsgálatot lehetővé tevő felszíni létesítmények, miközben a három produktív rétegben elvégzett vizsgálatok 7,5 ezer boe/nap mennyiséget meghaladó hozamot eredményeztek.

 2,3 Az állam és az általa kijelölt harmadik fél belépési opciójának figyelembevétele nélkül.

Egyéb projektek a Közel-Keleten

Az ománi 43B blokkban további 2D szeizmikus méréseket végeztünk 2010-ben annak érdekében, hogy elegendő információt nyerjünk, a következő évben lefúrandó kutatófúrás helyszínének kiválasztásához.
Szíriában az INA belépett az Aphamia blokk első kutatási fázisának második meghosszabbítási szakaszába. Két kutatófúrás mélyítése történt, az eredmények szénhidrogén jelenlétét igazolták a struktúrában. Az egyik kút kivizsgálása megtörtént, és sikeresen zárult, ösztönözve a kutatási tevékenység folytatását, míg a másik kút még tesztelés előtt áll.

A FÁK-térség jelentős szerepet játszik a jövőbeni készletpótlásunkban

Oroszországban a kutatási tevékenységünk a Matjushkinsky és Surgut-7 blokkokra összpontosul. Az előbbi blokkban, a Verkhne-Laryegan struktúrán megkezdtük egy kutatófúrás előkészületeit. A Surgut-7 blokkban egy stimulációs program kezdődött a korábbi években felfedezett két szénhidrogén tárolón, melynek keretében rétegrepesztésre került sor az első sikeres kúton.
Kazahsztánban a kutatási sikereknek köszönthetően a Természeti Erőforrások és Energia Minisztérium jóváhagyta a kutatási engedély meghosszabbítását a Rozhkovsky terület lehatároló és a próbatermelési programjának idejére, további négy éves időtartamra. A meghosszabbítás célja a mező kiértékelése, valamint további kutatási tevékenység bonyolítása. A lehatárolási program keretében 2010 októberében megkezdődött a Rozhkovsky U-21 kút fúrása, a tesztek ígéretes mennyiségű szénhidrogén jelenlétét igazolják.

Addicionális kutatási lehetőségek Pakisztánban

A kutatási és lehatárolási tevékenységek sikeresen folytatódtak az ígéretes pakisztáni Tal blokkban. 2010 második felében két kutatófúrás lemélyítésére került sor, melynek eredményeként a Makori-Kelet-1 kútban szénhidrogén előfordulást fedeztek fel, amely a Tal blokk ötödik gáz és kondenzátum találata. A Tolanj X-1 kút sikeres eredményeiről 2011 februárjában történt bejelentés, ez a Tal blokkban elért hatodik találat. A kevéssé megkutatott Margala blokkban, a Margala-1 fúrás nem érte el a céltárolót, így 2011 első negyedévében lezárásra és felfüggesztésre került. Annak ellenére, hogy az elérhető mélységben megfelelő minőségű tároló felfedezésére nem került sor, a fúrás szénhidrogén jelenlétét mutatta ki. A Margala blokkban következő lépésként elvégezzük a részletes fúrás utáni kiértékelést, annak érdekében, hogy jobban megismerjük a Margala és Margala-Észak blokkok lehetőségeit.
Pakisztán szomszédságában, Indiában a Himalája lábainál elhelyezkedő HF-ONN-2001/1 blokkban a Kasauli-1 kút fúrása 2010 márciusában kezdődött, és várhatóan 2011-ben éri el a tervezett mélységet.

Kutatás alatt az afrikai portfolió, összhangban a kötelező munkaprogrammal

Az egyiptomi Kelet-Yidma koncesszión egy kutatófúrás mélyítésére került sor, mely nem kereskedelmi mennyiségű szénhidrogén találatot eredményezett. Továbbá, a Rawda-Keleti-1 kutatófúrás az Észak-Bahariya koncesszión olajat talált, míg a Rawda-Észak-1 fúrás, amelyet ugyanazon struktúrán mélyítettünk, meddőnek bizonyult, így felhagyásra került.
2010-ben Kamerunban geofizikai és geológiai tanulmányok készítése és 2D szeizmikus mérés folyt. Az angolai 3/05A koncesszióban egy kutatófúrás mélyítésére került sor, mely két szinten gáztárolót talált, azonban felhagyásra került az angolai offshore gáz infrastruktúra hiánya miatt. A korábbi évtizedekben feltárt Punja és Caco/Gazela mezők sikeres találatát bejelentő nyilatkozatok 2010-ben érkeztek meg. Namíbiában 2010 novemberében lejárt az INA kutatási engedélye.

Egyéb eredmények

Kiemelt hangsúly a fenntartható fejlődésen (FF), illetve az egészség-, biztonság-, környezet- (EBK) politikán

2010-ben új, a legmagasabb szintű EBK működés összehasonlíthatóságát biztosító EBK menedzsment rendszer kidolgozására és bevezetésére került sor. Az INA-ban sor került a szükséges integrált FF-EBK akciók meghatározására és bevezetésére.
Pakisztánban folytatódott a MOL ösztöndíj-, Szabad Szem Klinika, illetve útépítési programja. Vállalatunk támogatást nyújtott a pakisztáni árvíz sújtotta területek lakóinak, több mint 700 család számára 12 teherautónyi étel és egyéb segélyszállítmány (gyógyszer, sátor) került szétosztásra.
Megkezdődött továbbá egy belső tehetségprogram megszervezése, amely a szakmai képességek elmélyítését célozza meg. Ez az első olyan kutatás-termelés divízió által szervezett program, amely Horvátországot, Oroszországot és Pakisztánt is lefedi.
Az INA csatlakozott a Petroskills projekthez, amely mintegy 150 munkavállaló szakértői kompetencia menedzsment rendszerbe való bekapcsolódását biztosítja.

Elkötelezettség a hatékonyságnövelés iránt, hangsúly a hosszú távú eszközkihasználáson

2010-ben a költséghatékonyság továbbra is kiemelt szerepet kapott, ehhez hozzájárult a csoportszintű portfolió optimalizáció és a beszerzési folyamatok harmonizációja. Csoportszintű hatékonyságnövelés illetve a kockázatok csökkentése és a bizonytalanság minimalizálása céljából, számos technológiai és új módszertani fejlesztés kidolgozására került sor 2010-ben: szakértői oktatással kiegészített medence-modellező valamint szeizmikus szekvencia sztratigráfiai és a szénhidrogén felhalmozódást elemző rendszer bevezetése és alkalmazása. A fejlett adatgyűjtő és elemző szoftver széles körű használata biztosítja a hatékony és gyors adatkezelést a fúrási és a kútmunkálati operációs műveletek területén. A fentiek mérnöki rendszerekbe való beillesztése és ezáltal egy integrált munkafelület alkalmazása nemcsak gyorsítja a feldolgozási és felügyeleti folyamatot, hanem növeli a fúrási, kútkiképzési és művelési csapatok által generált értéket is. A MOL kutatás-fejlesztése szervizcégek és tudományos intézmények bevonásával új tároló karakterizációs módszereket (nagy felbontású mikró CT), formációkárosítást csökkentő új eljárásokat, kihozatal-növelést célzó technológiai megoldásokat dolgozott ki, hogy biztosítsa a kihozatal növelési technológiák (IOR/EOR) és a nem-konvencionális szénhidrogén tárolók termelésbe állításának hatékonyságát.
Az új technológiai megoldások alkalmazásával, energia-racionalizálási programokkal (pl. veszteséghő visszanyerés, villamosenergia termelés a kísérőgázok tekintetében) jelentős költség csökkenést tudunk elérni.
Megvizsgálásra került az elektromágneses módszerek (CSEM) alkalmazásának lehetősége a jelenlegi kutatási blokkjainkon. Továbbá felszíni geokémiai megjelenítési módszereket és nagy felbontású kútközi szeizmikus alkalmazásokat vezettünk be; emellett új szeizmikus feldolgozó eljárások illetve tároló tervezési technológiák kerültek bevezetésre, ezáltal növelve a komplex geológiai környezet ismeretét, és így javítva a kutatás és művelési-mezőfejlesztési tevékenység hatékonyságát.

Kitekintés

A 2008-ban kezdődött nemzetközi pénzügyi válság eredményeként a MOL-csoport stratégiájának felülvizsgálata mellett döntött. A folyamat során a kutatás-termelési tevékenység kiemelt figyelmet kapott. A költség- és portfolió racionalizáló programot követően, 2010-ben a Csoport egy kutatás fókuszú stratégiát dolgozott ki a hosszú távú sikeres tevékenység zálogaként.
A csoport szintű portfolió optimalizáció érdekében teljes egészében összehangoljuk a projekt és portfolió irányítási tevékenységünket. A MOL és az INA upstream vezetése biztosítja a csoportszinten elérhető maximális értékteremtést kutatás-termelés tekintetében.
Az elmúlt években a MOL stabil eredményeket ért el a kutatás terén, és a vállalat tevékenysége nemzetközi elismerést nyert. Emellett a Csoport bizonyította működési kiválóságát Pakisztánban és Szíriában is, és a következő években igyekszik az eddig megszerzett tapasztalatokat hatékonyan alkalmazni. Így válik a kompetencia alapú megközelítés működésünk és növekedésünk alapjává.
A közeljövőben célunk a korábbi kutatási sikereink termelésbe állítása, míg a termelő eszközök tekintetében a Csoport a meglévő portfolió értékének maximalizálására törekszik, a kitermelés rövid távú hatásaira fókuszálva.
Tekintettel a világpiaci környezetre a MOL-csoport érdeke, hogy az upstream működését kiszolgáló szervízvállatatokat (Crosco, GES, Geoinform, Rotary) megtartsa, tevékenységüket összehangolja, illetve közös stratégiában harmonizálja. Ennek érdekében összehangolt üzletfejlesztés keretében a MOL előtérbe helyezi a szervízcégek bevonását valamennyi országba, ahol a Csoport jelen van.
A következő időszakban a MOL nemzetközi jelenlétének megerősítését célozza, mind új partnerségek kötésével, mind a már meglévő kapcsolatok elmélyítése révén, aktív portfolió-fejlesztési tevékenységet folytatva. Hosszútávon a MOL regionális kulcsszerepének megőrzése mellett az upstream-kiválóság mintapéldájává igyekszik válni.


 

 

annual report 2010