Földgázellátás
A biztonság ára
A földgáz szállítási szerződéseket a folyamatos ellátás érdekében általában tizenöt-húsz éves időtartamra kötik. Az importőröknek ugyanis hosszú távra garanciát kell adniuk a szóban forgó mennyiség átvételére, még akkor is, ha esetleg a későbbiekben a vásárolt gázt nem tudják továbbértékesíteni. Ezek az úgynevezett „take and pay” szerződések jelentenek fedezetet a földgáztermelők milliárdos kutatási és termelési programjaira, illetve a csővezeték hálózatok fejlesztésére.
Ezek a szerződések természetesen nem tartalmaznak fix árakat, hiszen ki tudná megmondani tizenöt-húsz évre előre, hogy miként fog alakulni a földgáz világpiaci ára. Ugyanakkor mindkét fél számára előnyös árazási, elszámolási rendszerben kell megállapodni. Ezért a helyettesítő energiahordozók, jellemzően a fűtőolaj árához igazítják az elszámolást. Az exportőrök számára ez folyamatosan biztosítja a versenyképességet. Energiapolitikai szempontból a legfontosabb kérdés az, hogy az érintett fogyasztók mekkora anyagi áldozatot hajlandók vállalni a biztonság érdekében.
Rövidtávon a földgázt nem lehet helyettesíteni. Tekintettel arra, hogy a Magyarországon termelt villamos energia egyharmada földgázból származik, az áram sem valódi alternatívája a gáznak. Az ellátási kockázatok becslésénél ugyanakkor számításba kell venni, hogy a kiépült ellátó rendszerek összekapcsolják a termelőket a fogyasztókkal, vagyis a folyamatos ellátásban a termelők legalább annyira érdekeltek, mint a felhasználók. Ilyen körülmények között a földgázimport tartós kiesésére semmiképp sem kell számítani. Átmeneti ellátási problémák azonban, elsősorban a készletek és a felhasználók közötti több ezer kilométeres távolság, természeti katasztrófák, politikai viszályok miatt felléphetnek.
Az ellátás biztonságának növelése mindenképpen megdrágítja a földgázt, miközben a világpiacon egyébként is a gázárak további emelkedésére lehet számítani. Kérdés, hogy a lakossági fogyasztók mennyivel hajlandók többet fizetni, egy néhány napos, esetleges ellátási krízishelyzet elkerülése érdekében.
Alternatív források
Manapság egyre több szó esik arról, hogy az ellátás biztonsága érdekében a földgázt több különböző forrásból kellene vásárolnunk. Magyarország esetében két lehetőség kínálkozik.
Az egyik a Nabucco csővezeték megépítése, amely a közép-ázsiai térség földgázkészleteit kapcsolná össze az európai piaccal. A Törökországból induló, Bulgárián, Románián és Magyarországon át az ausztriai Baumgartenig tartó 3300 kilométeres vezeték megépítése 4-5 milliárd eurós ráfordítást igényel, ami az energiaiparban közepes beruházásnak számít.
A másik lehetőség a cseppfolyós földgáz, az LNG import lehetőségének megteremtése. Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött ez a technológia. A lényege, hogy a földgázt lehűtik, majd cseppfolyós formában tartályhajókban szállítják. A célállomáson felmelegítik, újra gázzá alakítják, és csővezetéken továbbítják rendeltetési helyére. A technológia fejlődésének köszönhetően, ha a földgázmezők és a felhasználók 3-4 ezer kilométernél távolabb vannak egymástól, már gazdaságosabb megépíteni a szükséges speciális kikötőket, mint lefektetni egy 3-4 ezer kilométeres csővezetéket. Az egyetlen feltétel, hogy tengeri összeköttetésre van szükség, amit Magyarország esetében az Adriai tenger biztosíthat.
A fenti két alternatíva kiegészíthető egy stratégiai tároló megépítésével, ami az import bármely okból történő leállása estén, átmenetileg biztosítani tudja a kieső mennyiséget. Egy ilyen stratégia tároló kialakításához kormányzati döntésre van szükség, miután ez a létesítmény nem szolgál üzleti célokat.
A földgázt a XXI. század energiaforrásának tartják, miután felhasználása kényelmesebb, és kevésbé szennyezi a környezetet a többi hagyományos energiaforráshoz képest. Sajnos azonban a földgázlelőhelyek Magyarországtól távol találhatók, így a nagy szállítási távolságok miatt már nem is annyira olcsó és nem is annyira kockázatmentes a felhasználása. A 2006-ban többször felmerült ellátási problémák okán előtérbe került, hogy fel kell oldani az egyoldalú importfüggőséget, és lehetőség szerint több, egymástól független forrásból kell az ellátáshoz szükséges mennyiségű földgázt biztosítani.
Európában a földgáz iránti kereslettel szemben, csak kisszámú termelő áll. Ennek megfelelően a felhasznált földgáz legnagyobb része Oroszországból, Norvégiából, és Hollandiából származik.
