2005.12.19.

2005. október 20.

MOL-csoport Pakisztánért misszió

Magyar és szlovák mentők utaznak Pakisztánba
Magyar-szlovák mentőcsoport utazik csütörtökön reggel a pusztító földrengés által sújtott Pakisztánba. A szakemberek a „MOL-csoport Pakisztánért misszió” keretén belül, a pakisztáni hatóságok felkérésére, a szükséges speciális technikai és egészségügyi felszereléssel együtt indulnak útnak. A MOL-csoport humanitárius segítséget is küldött Pakisztánba, amely sátrakat, takarókat, tartós élelmiszereket és egyéb azonnali segítséget jelentő tárgyakat tartalmazott.

Ján Culka, a bősi Komplex Központi Mentőszolgálat Igazgatóságának elnöke és a misszió vezetője szerint a természeti katasztrófa után a legfontosabb teendő a fertőzésgócok fertőtlenítése és a víz tisztítása, ez lesz tehát a mentőcsapat feladata. 12 mentésben jártas szakember utazik Pakisztánba, akik a helyi válságstáb által meghatározott helyeken, a leginkább veszélyeztetett területeken fognak segíteni egy hétig.

A magyar és szlovák mentők mindjárt a pusztító földrengést követően készek voltak kiutazni és részt venni az emberi életek megmentésében. A pakisztáni hatóságok azonban a katasztrófát követően, infrastrukturális gondok miatt ideiglenesen leállították a mentőcsoportok fogadását, és csak most kérték fel a speciális csoportokat a különböző járványok terjedésének meggátolásában való segítségre.

„A MOL-csoport már néhányszor bebizonyította, hogy a bajban lévő emberek sorsa nem közömbös számára. A MOL pénzügyi támogatása lehetővé teszi számunkra, hogy ugyanúgy, mint az év elején Sri Lankán, vagy a nyár folyamán Romániában is, segítő kezet nyújthassunk Pakisztánnak, amelyre nagy szüksége van. Döntő fontosságú a kórházak és iskolák fertőtlenítése, és egészségileg megfelelő víz biztosítása, mivel a különböző fertőzések elterjedése lényegesen növelhetné az áldozatok számát” - mondta Ján Culka.  
A pusztító földrengés, amely október 8-án sújtotta Pakisztánt, Indiát, Afganisztánt és Bangladest, a pakisztáni kormány képviselői szerint több mint 50 000 emberéletet követelt. A pakisztáni hadsereg szerint a lakosság legjobban sújtott csoportja az iskolás korú gyermekek voltak.

„A MOL-csoport társadalmi felelősségvállalása keretén belül minduntalan igyekszik segíteni azoknak, akik arra legjobban rá vannak utalva. Bízunk benne, hogy a magyar és szlovák mentők jó munkát fognak végezni, ahogyan ezt Sri Lankán is bizonyították, és reméljük, hogy közös erőfeszítéssel sikerül mérsékelni a természeti katasztrófa következményeit” – mondta Ferencz I. Szabolcs, a MOL Társasági kommunikációs igazgatója.