A MOL Rt. idén is folytatja a nagy sikerű Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Programját. A MOL 2006. március 10-én hirdette meg a sport kategóriát, melyre összesen 823 sportoló nevezett, 89 nyertes kapott támogatást. A Segíthetek? MOL Tehetségtámogató program május 29-én folytatódik művészet és tudomány kategóriákban - ismertette Kovács Ákos énekes, aki a független szakmai zsűri tagja.
A SEGÍTHETEK? MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ PROGRAM tehetséges fiatalok képzését és szakmai fejlődését segíti. Gyakran előfordul ugyanis, hogy nemzetközi tanulmányi, művészeti, avagy sportversenyeken kiemelkedő eredményeket elért magyar gyerekek számára saját környezetük - az iskola, az önkormányzat vagy a család - nem tudja biztosítani a továbblépéshez szükséges körülményeket és a megfelelő eszközöket. A MOL tehetségtámogató pályázatával kívánja segíteni a jövő reménységeit, anyagi lehetőségeiket bővítve. A MOL Tehetségtámogató Programot tavaly is rendkívül nagy érdeklődés övezte. 2005-ben a felhívásra összesen 1126 iskola, egyesület és egyéni pályázó adta be pályázatát a sport, művészetek, valamint a természet- és bölcsészettudományok területéről, s 103-an kaptak támogatást összesen 34 millió 750 000 forint értékben. A pályázatokat tavaly is szakértő zsűri bírálta el. A Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Program 2005-ben elnyerte az év támogatása címet. 2006-ban, a tavalyitól eltérően 2 részletben lehet pályázni. Március 10-től április 23-ig sport kategóriában, május 29-től szeptember 15-ig pedig művészet és tudományok kategóriában.
A MOL Rt. célja minél több ifjú tehetség támogatása az elért eredmények és a rászorultság alapján. Az idei tehetségtámogató program első szakaszában, a sport kategóriában, a beérkezett pályázatok száma felülmúlja a tavalyit, így a MOL arányaiban több ifjú sportolónak fog támogatást nyújtani, mint 2005-ben. A sport pályázatokat idén is szakértő zsűri bírálta el. A zsűrizésben Talmácsi Gábor bronzérmes világbajnok gyorsasági motorversenyző, Béres Alexandra fitness világbajnok, dr. Mezey György sportszakember, Kovács Katalin olimpikon és Pálffy István médiaszakember vett részt.
Talmácsi Gábor a Gyermeknapon bejelentette az idei sport kategória nyertesei között van Csonka András, paralimpiai asztaliteniszező bajnok, akinek a Világbajnokságot megelőző nemzetközi versenyekre való kijutását segíti a MOL Rt. A Váradi Imre-Némethi Balázs vitorlázó páros, az "Olimpiai Reménységek Válogatottja" kerettagjai, akik az ifjúsági Európa Bajnokságra utazhatnak a pályázat segítségével. Szintén a nyertesek közé kerültek a Renge testvérek: Noémi, Tímea és Georgina tehetséges jégtáncosok, akiket a felkészülésüket segítő sporteszközök megvásárlásával támogat a MOL Rt.
A vállalat reményei szerint, a sportprogram lezárását követően, a művészet és tudományok kategóriában is hasonlóan eredményes lesz az idei Tehetségtámogató Program. A MOL Rt. bízik abban, hogy egy eredményes vállalat támogatása további sikerek ösztönzője lesz majd.