2006.04.27.

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2006. április 27-én megtartott közgyűléséről

A MOL kiemelkedő eredményeket ért el a 2005. évben. A társaság teljesítette a 2003-2005 éves időszakra megfogalmazott stratégiai céljait, kapitalizációja meghaladta a 10 milliárd dollárt. A termék-előállítás és kereskedelem területén végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a MOL élvonalbeli finomítói Európa legerősebb jövedelemtermelő egységeinek számítanak. Sikeres nemzetközi tevékenységének és a magas kőolaj áraknak köszönhetően a kutatás-termelés szegmens is kiemelkedő eredményt ért el. A gázüzlet E.ON Ruhrgas-nak történő részleges eladása mérföldkő a MOL életében. A kiváló eredmények lehetővé teszik - a stratégiai céloknak megfelelően – az előző évinél kétszer magasabb osztalék kifizetését.

A MOL Nyrtt. éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták az Igazgatóság jelentését a 2005. évi gazdálkodásról, és jóváhagyták a MOL Nyrt. magyar számviteli szabályok szerint, valamint a MOL-csoport nemzetközi számviteli szabályok szerint elkészített éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést.

A közgyűlés elfogadta az Igazgatóság 35 milliárd forintos javaslatát a 2005-ös üzleti év után fizetett osztalékról, amely a részvényesek számára a múlt évinél kétszer nagyobb összeget, a saját tulajdonban levő részvények számától függően részvényenként körülbelül 325 Ft-ot jelent.

A MOL mindig is kiemelten fontosnak tartotta a legmagasabb elvárásoknak megfelelő társaságirányítási rendszer fenntartását és úttörő szerepet játszott a legjobb nemzetközi gyakorlat alkalmazásában. Ennek megfelelően a MOL közgyűlése már most, a Társasági törvényben előírt kötelező határidő előtt elfogadta a Budapesti Értéktőzsdére benyújtandó felelős vállalatirányítási nyilatkozatot.

A részvényesek 18 hónap időtartamra felhatalmazták az Igazgatóságot, hogy saját részvényt vásároljon, legfeljebb az alaptőke 10 százalékáig. Az akvizíciós tranzakciók során a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően felmerülhet a részvénnyel fizetés vagy részvénycsere lehetősége. Ezzel a felhatalmazással az Igazgatóság a stratégiai célok megvalósítása során hatékonyan felhasználható eszközhöz jutott. Emellett a saját részvények biztosítják a részvényalapú ösztönzési rendszerek működtetését és a tőkeszerkezet optimalizálási lehetőségét.

A közgyűlés elfogadta az alapszabály módosításait is, amelyek lehetővé teszik a Részvényesek számára, hogy szavazati jogukkal könnyebben élhessenek: így a nemzetközi vállalatirányítási ajánlásoknak megfelelően a jövőben nem szükséges a részvények zárolása a közgyűlésen való részvételhez, és lehetőség nyílik a Társaság által kiküldött formanyomtatványon (ún. „proxy card”) megadott meghatalmazással történő szavazásra is.

Hernádi Zsolt értékelő beszédében kiemelte: „Céljaink továbbra is igen ambiciózusak. Jelenlegi képességeinkre és bizonyított tapasztalatainkra alapozva 2006. és 2010. közötti stratégiánk célja, hogy maximalizálja az “Új Európában” rejlő növekedési lehetőségeket, tovább folytatva a Csoport fejlesztését a növekedésre és a hatékonyságra fókuszálva. A MOL részvények árfolyama azt jelzi, részvényeseink bíznak bennünk, és bíznak a meghirdetett stratégia sikeres megvalósításában.”