2006.08.09.
Amikor munkatársunk a tavalyi évben először járt az erdélyi Torontálkeresztesen, csónakba ültették, mert a Temes folyó által elöntött falu köztereit, épületeit csak ilyen módon lehetett megközelíteni. Jól láttuk tehát, hogy igen nagy a baj, ezért a MOL Nyrt., a MOL Romania és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös, hathatós fellépésre szánta el magát.
Idén, augusztus 9-én száraz lábbal tudtunk végigsétálni a falun, már nyoma sincs a tavalyi árnak. A házak, az épületek azonban még sokáig magukon fogják viselni a tragédia nyomait. Kivéve az orvosi rendelőt, mert az – a MOL segítségével – szebb lett, mint volt. A MOL adományaiból helyreállított épület átadásán Szalay Zsolt, a MOL Romania ügyvezető igazgatója nem kis büszkeséggel mondhatta el: a MOL társadalmi felelősségvállalásának igen szép jelképe lehet ez a kis romániai magyar falu. Mindenre gondoltunk, ami fontos egy kis közösség továbbélése, jövője szempontjából: az ivóvízre, a gyermekekre és az egészségre.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen ugyanis felújítottuk az egykori orvosi rendelőt, és ezt a kialakított fogorvosi rendelővel együtt részben fel is szereltük. A helyi gyerekeknek kiépítettünk egy játszóteret, ami eddig a Temes megyei településen nem létezett. Ezért óriási siker a gyermekek körében az európai szabványoknak megfelelő játékszerek birtokba vétele. És a felújítás során megoldódtak a település vízellátási gondjai is, hiszen adományaink segítségével két nagy teljesítményű hidrofort szereltek be, aminek köszönhetően most a településen megfelelő a víz nyomása.
Az augusztus 9-i átadó ünnepségen a torontálkeresztesi emberek könnyes szemmel köszönték meg a nagy segítséget, amely nélkül az emberi élethez szükséges igen alapvető feltételeknek lennének híján. A rendezvényen a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet képviseletében részt vett a szervezet elnöke, Lehel László, valamint jószolgálati nagykövete Lévai Anikó. A MOL-t a MOL Románia ügyvezető igazgatója Szalay Zsolt képviselte, de jelen volt a térség országgyűlési képviselője, polgármestere, lelkészei és számos közéleti személyisége is.