Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá szeptember 21-én a MOL-lal a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.
A hat intézmény vezetői által kiadott nyilatkozat szerint:
"A keretszerződés jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a diplomás fiatalok – akár magyar, akár európai uniós állampolgárként – korszerű tudással, életszerű szakmai tapasztalatokkal felvértezve kezdjék meg pályafutásukat, valamint az együttműködés jelentősen elősegítheti a pályakezdők elhelyezkedésének esélyeit is. Az egyetemek a háromszintű képzés átállásakor - financiálisan különösen nehéz időszakban - ipari kapcsolatokra épülő, stabil és kiszámítható pénzügyi forrásokhoz juthatnak az együttműködés létrejöttével, amely hatékony felhasználását a versenyszféra követelményeihez igazított oktatási programok és a szerződés keretében megvalósított ipari megrendelések biztosítják.
Az egyetemek biztosítják a lehetőséget hazánk első multinacionális szereplővé vált nagyvállalata, a MOL számára, hogy a környező országokban honos műszaki kultúrát kiegészítse a hazai képzési rendszer értékeivel. Az együttműködés speciális továbbképzési programok kialakítására is módot ad, támogatva egy hasonló értékeken alapuló, mégis egyetemes szakmai értékrendszer meghonosítását Közép-Európában.
A MOL és Magyarország hat vezető felsőoktatási intézménye között létrejött hosszú távú kapcsolat a vállalatok szakember-igényének feltérképezésében is fontos támpontot ad, továbbá alkalom nyílik kutatásokba való bekapcsolódásra, a regionális kapcsolatrendszerek kölcsönös megismerésére, kiaknázására is.
Az együttműködés méltó példája annak a közös, stratégiai jelentőségű együttgondolkodásnak, amely új utakat nyit a szakmai célok kiteljesítésében, illetve a képzési kínálat és munkaerőigény példamutató összehangolásában.
Az egyedülálló, három évet felölelő, egyetemi oktatási és szakmai célú együttműködés hozzájárul a minőségi szakember-képzéshez és ezáltal Magyarország nemzetközi versenyképességéhez."
A MOL-csoport elsősorban a stratégiai jelentőségű, ugyanakkor hiányszakmának minősülő olaj- és gázmérnöki, vegyészmérnöki, műszaki-, gépész- és környezetmérnöki, illetve geológus szakképzések támogatásában érdekelt, de a pénzügyi, közgazdász, informatikus szakterületekre is figyelmet fordít. A MOL Nyrt. tavaly több mint százmillió forinttal támogatott szakképzési hozzájárulási keretéből hazai felsőoktatási intézményeket.
– Nem csak az egyetemek lehetőségei bővülnek ki ezzel az együttműködéssel. Mi is lehetőséget kaptunk arra, egy izgalmas műhelymunka keretében tevékenyen részt vegyünk a munkaerőpiac és a munkaerőképzés hatékony összehangolásában – fogalmazott Mosonyi György, a MOL Nyrt. vezérigazgatója a megállapodások ünnepélyes aláírása alkalmából.