2006.02.23.

Az év támogatása lett a Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Program

A Kreatív kommunikációs szaklap 2005. év támogatási programjának választotta a Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Programot. A pályázat keretében több mint száz tehetséges gyermeket, 34.750.000 forinttal támogatott a MOL Rt.

A pályázatot 2005. február 8-án indította útjára a MOL Rt. A Segíthetek? MOL Tehetségtámogató Program várakozáson felüli sikert hozott. A felhívásra összesen 1126 iskola, egyesület és egyéni pályázó adta be pályázatát a sport, művészetek, valamint a természet- és bölcsészettudományok területéről.

A pályázaton olyan 8-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákok, diákcsapatok vehettek részt, akik országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő teljesítményt értek el és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük.

A pályázatokat szakértő zsűri bírálta el. A bölcsészettudomány területén Hankiss Elemér társadalomtudós és Kun Miklós történész szakértő véleményére támaszkodott a zsűri, míg a természettudomány témakörében Kroó Norbert fizikus, az MTA főtitkára, és Mérő László matematikus segítette a döntést. A sportot Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Utánpótlás Szakosztályának koordinátora, és Kovács Katalin olimpikon képviselték. A zsűritagok között, a művészet területén érkezett pályázatok elbírálását Héja Domonkos karmester és Varga Imre szobrász végezte.