A CEZ és a MOL közös vállalat alapításáról szóló megállapodást írt alá, amelynek célja a folyamatosan növekvő délkelet- és közép-európai villamos energiaipari piacon jelentkező lehetőségek lehető legteljesebb, a két fél számára stratégiai előnyöket jelentő kihasználása. A két vállalat azonos alaptőkével és szavazati joggal rendelkezik az új gazdasági társaságban. Az összesen 1,4 milliárd eurós beruházás eredményeként 2013-ig 1760 MW erőművi kapacitás jön létre. A közös vállalat elsődlegesen Magyarországon és Szlovákiában alakít ki gáztüzelésű erőműi kapacitásokat, de a közeljövőben további lehetőségeket is keres, elsősorban Horvátországban és Szlovéniában.
A CEZ és a MOL egy olyan közös vállalatot hoz létre, ahol a feleknek 50%-os tőkerészesedésük van, egyenlő szavazati joggal és szintén egyenlő joggal a működési döntéseket illetően. A közös vállalat a gáztüzelésű erőművekre fókuszál közép és délkelet Európa négy országában, beleértve Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot és Szlovéniát. Az első nagyobb beruházás keretében a tervek szerint a MOL-csoport pozsonyi finomítójának területén, Szlovákiában és a százhalombattai finomítóban, Magyarországon építenek meg egy-egy kombinált ciklusú gázturbinás erőművet. A beépített teljesítmény mindkét helyszínen 800 MW lesz. Ezen új létesítményeken kívül Pozsonyban korszerűsítik a jelenleg is működő hőerőművet és kapacitását 160 MW-ra bővítik. A két beruházás becsült várható értéke 1,4 milliárd euró. A közös vállalati megállapodás keretében a MOL mindkét helyszínen jelenlegi gőztermelő eszközeit és a teljes csatlakozó infrastruktúrát apportálja a cégbe. A befektetés finanszírozási módja még tárgyalás alatt áll, a felek maximális mértékben fel kívánják használni a projektfinanszírozási konstrukciókat.
A stratégiai szövetség megerősítése érdekében a CEZ 30 ezer forintos részvényenkénti árfolyamon 7.677.285 „A” sorozatú MOL részvényt (7%-os részesedést) vásárol. A közös vállalat versenyhivatali engedélyének megszerzéséig a vételár egy escrow számlára kerül. A részvényvásárlási tranzakció lezárását követően a MOL 1.392.734 „A” sorozatú és 578 „C” sorozatú MOL törzsrészvénnyel fog rendelkezni. Ezzel egyidejűleg a CEZ 20 ezer forintos részvényenkénti áron amerikai vételi opciót biztosít a MOL-nak. Az opció az aláírást követően három éven belül érvényesíthető. A CEZ szerződéskötési és éves opciós díjat kap, amely figyelembe veszi a lehívási árat és a tőkeköltséget.
A MOL-lal kötött stratégiai szövetség a CEZ-csoport számára kivételes lehetőségeket biztosító új növekedési platformot és diverzifikálási lehetőséget jelent, amelynek révén erőműparkjában megjelenhet az alacsony szén-dioxid terheléssel járó tüzelőanyag, a földgáz. A CEZ olyan piacokon lesz képes energiatermelő eszközöket üzembe helyezni, ahol eddig nem volt jelen (Szlovákia, Magyarország, később Szlovénia és Horvátország). A CEZ ennek megfelelően, a MOL-csoporttal folytatott együttműködés révén jelentős mértékben növeli a délkelet- és közép-európai energetikai ágazatokban megszerzett vezető szerepét.
A MOL számára a CEZ-el kialakított stratégiai partnerségi viszony jelentős szinergiákat biztosít, s egyúttal lehetővé teszi a társaság energia igényének biztonságosabb ellátását is. A megállapodás tovább javítja a MOL finomítóinak hatékonyságát, s így megerősíti a társaság vezető szerepét Európában és régiónkban finomítói hatékonyság és komplexitás tekintetében. Az erőművi és finomítói helyszínek közös optimalizálása és a kedvezőbb hálózati rendszerhasználati díjak, további tőkeberuházási és működési költség megtakarításokat tesznek lehetővé. A MOL kihasználhatja az olcsóbb kettős fűtőanyaggal előállított kogenerációs gőz piac nyújtotta előnyöket valamint annak lehetőségét, hogy a kapcsolódó földgáz- és villamos energia kereskedelemből is értéket teremtsen. A CEZ-el folytatott együttműködés nélkül a MOL villamos energia iránti igényének 60%-át, gőzfelhasználásának pedig 15%-át kellene külső forrásból beszerezni.
2007-től kezdődően számos délkelet- és közép-európai ország villamos energiaipari rendszere már szenved a kereslet-kínálat egyensúlyának hiányától és villamos energia importra szorul. Az elkövetkező évtizedben várhatóan tovább növekszik a nagyobb hatékonyságú energiatermelő létesítmények által lefedendő piac mérete. A régió két vezető cégének piaci együttműködése mind a CEZ, mind a MOL számára stabilitást és növekedési lehetőséget teremt.