2007.08.30.

Ötéves a MOL Jazz Fesztivál Budapest

Az idén ötödik évébe lépő MOL Jazz Fesztivállal végre Budapesten is gyökeret eresztett egy régóta áhított, elsőrangú jazzfesztivál, amelyre már nem csak a kerület, Ferencváros, hanem az egész főváros is büszke lehet.

A jazz növekvő népszerűségét jelzi, hogy a Művészetek Palotájának hangversenytermei mellett az igazi fesztiválhelyszín idén is a Közraktárnál lévő nagysátor lesz. A közelben horgonyzó jazzhajó, a híres Ráday utcai kávéházak sora és további ferencvárosi helyszínek kapcsolódnak be az eseménysorozatba, egytől-egyig átgondolt programmal igazodva az egyes koncertek jellegéhez, hangulatához, várható közönségéhez. Az európai, afrikai és amerikai sztárokkal teletűzdelt fellépőgárda – akik a mainstreamtől a kortárs jazzig, a szóló előadástól a nagyzenekari felállásig képviselik a különböző stílusirányzatokat – több  generáció érdeklődésére is számíthat. 

A 2007. szeptember 12-16 között zajló koncerteken a gitár jut kiemelt szerephez, folytatva a fesztiválon fókuszba állított hangszerek két évvel ezelőtt megkezdett hagyományát. Ettől még persze lehet egy világhírű francia tangóharmonikás virtuóz, Richard Galliano a fesztivál egyik húzóneve, de a gitárzene kedvelői különösen oda kell füleljenek, hiszen Babos Gyula és a holland Anton Goudsmit,  Juhász Gábor és Palotai Csaba, László Attila, a francia Marc Ducret és a belgákkal játszó, Párizsban élő brazil Nelson Veras, vagy a szintén brazil Alegre Corrêa és a benini Lionel Loueke szinte egymásnak adják át a színpadot. 

Az öt este és tucatnyi helyszín érdekességei közül csak néhány: Galliano a Tangaria Quartett élén lesz hallható, Loueke – újabban Herbie Hancock gitárosa – Németh Ferivel játszik triójában, a norvég ambientet a Supersilent árnyalja, a változatos repertoárú belga Octurn-t Nelson Veras és a kiemelkedő francia fuvolás Magic Malik erősítik. Alegre Corrêa – aki többek között Zawinul gitárosa – Horváth Kornéllal alakított duóban mutatkozik be, a valenciai szaxofonos Perico Sambeat kvartettjével érkezik, a dobmágus Hamid Drake pedig Tóth Viktorékkal lép fel. Eljön egyedülálló szólóprodukciójával a német énekes, Michael Schiefel – László Attila meg egyenesen Bob Mintzert hozza Budapestre New Yorkból. Az elképesztő cimbalomművész Lukács Miklós új, saját együttesét mutatja be, de játszik a Dresch Quartetben is, az angol szaxofonos Iain Ballamy pedig Juhász Gáborral újítja fel zenészbarátságát.

 

Program

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szeptember 12. 19.30 h-22 h - Nyitókoncert

            Michael Schiefel (D) - ének

            Lukács Miklós Quintet

            Lukács Miklós – cimbalom; Bacsó Kristóf – szaxofon; Szandai Mátyás - bőgő; Dés András - ütőhangszerek; Szalai Péter - tabla

            Richard Galliano’s Tangaria Quartet (F)

            Richard Galliano – tangóharmonika; Sébastien Surel – hegedű; Philippe Aerts – bőgő; Rafael Mejias - ütőhangszerek

Közraktár - Sátor

Szeptember 13. 19 h-23 h

            Babos Project Special

            Babos Gyula – gitár; Veress Mónika – ének; Szakcsi Lakatos Róbert – billentyűs hangszerek; Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár; Balogh László - dob

            Dresch Quartet

            Dresch Mihály – szaxofon; Lukács Miklós – cimbalom; Szandai Mátyás - bőgő; Baló István – dob; km. Kovács Ferenc - hegedű

            Thärichens Tentet (D)

            Michael Schiefel – ének; Sven Klammer – trombita, szárnykürt; Jan von Klewitz – alt- és szopránszaxofon, klarinét; Andreas Spannagel – tenorszaxofon, fuvola; Nikolaus Leisle –   baritonszaxofon, basszusklarinét; Sören Fischer – harson; Kai Brückner – gitár; Nicolai Thärichen – zongora; Johannes Gunkel – bőgő; Kai Schönburg - dob

Szeptember 14. 19 h-23 h

            Perico Sambeat Quartet (E)

            Perico Sambeat – szaxofon, fuvola; Bernardo Sassetti – zongora; Javier Colina – bőgő; Marc Miralta – dob

            Juhász Gábor Trio - Ian Ballamy (UK)

            Juhász Gábor – gitár; Iain Ballamy – szaxofon; Papesch Péter – basszusgitár; Borlai Gergő - dob

            Supersilent (N)

            Arve Henriksen – trombita, elektronika; Helge Sten – elektronika; Ståle Storløkken – billentyűs hangszerek; Jarle Vespestad – dob;

Szeptember 15. 19 h-23 h

            László Attila Quintet - Bob Mintzer (USA)

            Bob Mintzer – szaxofon; László Attila – gitár; Borbély Mihály – szaxofon; Oláh Kálmán – billentyűs hangszerek; Lattmann Béla – basszusgitár; Borlai Gergő - dob

            Tóth Viktor Quartet (H, USA)

            Tóth Viktor – szaxofon; Kovács Ferenc – trombita; Szandai Mátyás – bőgő; Hamid Drake - ütőhangszerek

            Marc Ducret Trio (F)

            Marc Ducret – gitár; Bruno Chevillon – bőgő; Eric Echampard - dob

Holland Jazzhajó

IX., Közraktár u. 9-11., Nehru Part

szeptember 13., 23 h-01 h

            The Ploctones (NL)

            Anton Goudsmit - gitár, Efraïm Trujillo – szaxofon; Jeroen Vierdag – bőgő; Martijn Vink - dob

Francia Jazzhajó

IX., Közraktár u. 9-11., Nehru Part

szeptember 14., 23 h-01 h

            Grupa Palotaï (F, H)

            Palotai Csaba – gitár; Thomas de Pourquery – szaxofon; Daniel Zimmerman – harsona; Didier Havet - helikon; Joe Quitzke - dob

Belga Jazzhajó

IX., Közraktár u. 9-11., Nehru Part

szeptember 15., 23 h-01 h

            Octurn (B, F)

            Guillaume Orti – altszaxofon; Magic Malik – fuvola; Laurent Blondiau – trombita; Bo Van der Werf – baritonszaxofon; Jozef Dumoulin – Fender Rhodes; Fabian Fiorini – zongora; Jean-Luc             Lehr – bőgő; Chander Sardjoe – dob; Nelson Veras - gitár

Pinceszínház

IX., Török Pál u. 3.

Szeptember 13. 22 h-00 h

            Nigun

            Párniczky András – gitár; Bacsó Kristóf – szaxofon; Baló István – dob; Nagy Péter - bőgő

szeptember 14. 22 h-00 h

            Kormos Janó és a csapdlecsabi

            Kormos Janó - gitár, Csejtey Ákos – szaxofon; Cseke Gábor – zongora; Studniczky László – basszusgitár; Pusztai Csaba - dob

szeptember 15. 22 h-00 h

            Czirják Csaba Quintet

            Czirják Csaba – gitár; Szabó Dániel – zongora; Bacsó Kristóf – szaxofon; Szandai Mátyás – bőgő; Mohay András – dob

Ráday utcai kávéházak

szeptember 13., 22 h-00 h

Hotel Ibis Centrum - IX., Ráday u. 6.

            Mojo

            Mákó Miklós – trombita; Szalay Gábor – gitár; Bori Viktor – Fender Rhodes; Lattmann Béla –  basszusgitár; Banai Szilárd - dob

Fotocella Kávézó - IX., Ráday u. 17., 215-3248

            Lower House

            Zámbó Tamás – gitár; Bizják Gábor – kürt; Szendőfi Balázs - basszusgitár

Jaffa Kávéház - IX., Ráday u. 39., 219-5285

            Bende Zsolt Trió

            Bende Zsolt – gitár; Zana Zoltán – szaxofon; Szandai Mátyás - bőgő

Paris Texas Kávéház - IX., Ráday u. 22., 218-0570

            Trió1

            Nagy László – gitár, ének; Máthé László – bőgő; Dennert Árpád - szaxofon

Ritmus Étterem & Kávézó - IX., Ráday u. 34., 215-2738

            Tiszavirág

            Bede Péter – szaxofon; Jász András – szaxofon; Hock Ernő – bőgő; Geröly Tamás - dob

Ráday utcai kávéházak

szeptember 14., 22 h-00 h

Hotel Ibis Centrum - IX., Ráday u. 6.

            Neumann Balázs Quartet

            Neumann Balázs – zongora; Dennert Árpád – szaxofon; Soós Márton – bőgő; Kaszás Péter - dob

Fotocella Kávézó - IX., Ráday u. 17., 215-3248

            Fenyvesi Márton Trió

            Fenyvesi Márton – gitár; Ávéd János – szaxofon; Farkas Norbert - bőgő

Jaffa Kávéház - IX., Ráday u. 39., 219-5285

            Váczi Dániel SGB Trió

            Váczi Dániel – szaxofon; Sütő Márton – gitár; Horváth Balázs - bőgő

Paris Texas Kávéház - IX., Ráday u. 22., 218-0570

            Finucci Trió

            Balogh Roland – gitár; Balogh Zoltán – zongora; Horváth Pluto József – bőgő;

Ritmus Étterem & Kávézó - IX., Ráday u. 34., 215-2738

            Eichinger Quartet

            Eichinger Tibor – gitár; Tóth Sándor – szaxofon; Nagy Péter – bőgő; Gavallér Csaba - dob

Ráday utcai kávéházak

szeptember 15., 22 h-00 h

Hotel Ibis Centrum - IX., Ráday u. 6.

            Babos Gyula és tanítványai

            Babos Gyula – gitár; Balogh Roland – gitár; Birta Miklós – gitár; Juhász Gábor – gitár; Lamm Dávid – gitár; Nagy László – gitár; Egri János - bőgő; Jelinek Emil – ének, ütőhangszerek

Fotocella Kávézó - IX., Ráday u. 17., 215-3248

            Ektar

            Tóth Evelin – ének; Kardos Dániel – gitár; Szőke Szabolcs – gadulka, sarangi Benkő Róbert – bőgő; km: Váczi Dániel - szaxofon

Jaffa Kávéház - IX., Ráday u. 39., 219-5285

            New Vibe Project Duó

            Szaniszló Richárd – vibrafon; Cseke Gábor - zongora

Paris Texas Kávéház - IX., Ráday u. 22., 218-0570

            Oláh Szabolcs – Soós Márton Duó

            Oláh Szabolcs – gitár; Soós Márton - bőgő

Ritmus Étterem & Kávézó - IX., Ráday u. 34., 215-2738

            Smárton Trió

            Sütő Márton – gitár; Kovács Zoltán – bőgő; G. Szabó Hunor – dob; km.: Premecz Mátyás -             szaxofon

Művészetek Palotája – Fesztivál Színház

Szeptember 16. 19.30 h-22 h - Zárókoncert

            Alegre Corrêa (BR) - Horváth Kornél (H) Duo

            Alegre Corrêa – gitár, ének, ütőhangszerek; Horváth Kornél - ütőhangszerek

            Lionel Loueke GilFeMa Trio (USA)

            Lionel Loueke – gitár, ének; Massimo Biolcati - bőgő; Németh Ferenc - dob

Bővebb információk: www.bmc.hu/jazzfesztival, 216-7894