2007.06.25.
A MOL-csoport menedzsmentje hétfő reggel folyamán értesült az OMV részvényvásárlásáról és sajtóban közzétett „baráti” tárgyalási szándékáról.
A MOL menedzsmentje üdvözli azt a tényt, hogy egy versenytárs vonzó befektetésnek találja a társaság részvényeit, mindazonáltal leszögezi, hogy a MOL folytatja saját stratégiájának megvalósítását és nem kíván ilyen irányú stratégiai egyeztetésekről tárgyalni az OMV vezetésével. Az összeolvadás, mint potenciális lehetőség több ízben felmerült az elmúlt évek során, amelyet a társaság számos alkalommal megvizsgált. A MOL menedzsmentjének meggyőződése, hogy a térség két legnagyobb olajvállalatának szorosabb együttműködése a szinergiák kihasználására a régiós verseny kiiktatását jelentené, mely egyértelműen előnytelen és nem nyújt értéktöbbletet a közép-európai térség és annak érintett felei számára.
Mint ahogy korábban, a MOL most sem támogatja olyan partnerek tulajdonszerzését, amelyek mögött erős külföldi állami befolyás és tulajdonviszonyok állnak.