|
Médiaszoba
2007.08.13. Csodás duisburgi vb-mérleg: kilenc aranyérmet, tizennégy olimpiai kvótát szereztek kajakosaink és kenusainkA duisburgi kajak-kenu világbajnokság már a pekingi játékokról szólt: a MOL által gyémántfokozatú szponzorként támogatott magyar válogatott hét férfi kajakos, négy női kajakos és három kenus számára szerzett kvótát, és az olimpiai számokban három arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyert. Összesítésben kilenc arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel zárt Angyal Zoltán szövetségi kapitány. Magyarország mindhárom szakágban a pontverseny élén végzett! Vajda Attila szombati remeklése után a nap győzelme a Kozmann György, Kolonics György párosé és Kovács Kataliné volt vasárnap délután. Kolóék egy nappal korábban betliztek a jobbnak tartott ezres távon, és most akár dacból is versenyezhettek volna. De nem ezt tették, hanem végtelen rutinjukat kihasználva utasították maguk mögé a mezőnyt. A táv második felében nyújtottak kiemelkedőt, s amikor a többiek fáradni kezdtek, ezúttal ők mozgósították tartalékaikat, ami meggyőző diadalhoz vezetett. - Keményen elrajtoltunk, és a puskaporunk ellövése nélkül tartottuk magunkat a hajráig, amely ezúttal jól sikerült - mondta Kolonics György. - Tegnap az ezres finálét elrontottuk, ennek a győzelemnek már csak ezért is különösen örülök. Lehet, hogy ez volt az utolsó vb-m, és ha nem folytatnám a pályafutásomat Peking után, akkor elmondhatom, hogy győzelemmel búcsúztam. Nem rossz a mérlegem, ebben a számban például tizennégy évvel ezelőtt nyertem először világbajnokságot… Kovács Katalin is példás nyugalommal rázta le magáról riválisait. A hazaiak kedvence, Katrin Wagner 750 méterig tudta követni, utána odalett az ereje. Anne Rikala a finn lány szegődött a nyomába, ám Kati ezúttal nem lehetett befogni. Kovács huszonharmadik világbajnoki címét szerezte meg, és klasszisát dicséri, hogy 2003 után győzött ismét az olimpia műsorán is szereplő női kajak egyes számban. - Izgultam a verseny előtt, bár a szombati ezres győzelmem kicsit megnyugtatott - mondta Kovács Katalin. - Örültem a hátszeles pályának, amely számomra remek feltételeket garantált. A futam ideálisan sikerült, és boldog vagyok, hogy az Eb-t követően, ahol egyáltalán nem éreztem magam jól, a vb-ről két egyesben szerzett aranyéremmel távozhatok. A két ötkarikás „arany” mellett további kettővel gazdagítottuk az éremgyűjteményt. A Balázs Péter, Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál négyes a délelőtti kétszázas bravúr után ötszázon is zseniálisat alakított. Mit nekik németek, románok és lengyelek, olyan elánnal húztak bele, mintha a reggeli győzelem csak bemelegítés lett volna. Kenu négyesük nagy jövő előtt áll, és ami sokat jelent a szakág számára, tagjai hamarosan konkurenciát jelenthetnek majd az olimpiai számokat uraló Kolonics, Kozmann duónak, illetve Vajdának. A női kajak négyes két ezüstérme után igazi kárpótlással ért fel az utolsó számban, női K-4 1000 méteren besöpört aranyérem. A Paksy Tímea, Laknerné Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma csapathajó a kínaiakkal vívott nagy csatát, mindkét hajó ellógott a mezőnyből, de a magyarok nem engedték át elsőségüket, így emelkedett kilencre duisburgi aranyérmeink száma. A férfi kajakosok mezőnyében két bronzra lehettünk még büszkék. Hatalmas fegyvertény Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor K-2 500 méteren elért harmadik helyezése, hisz szombaton a számukra kedvesebb ezres távon véreztek el. Ezúttal azonban látszott rajtuk, hogy bizonyítani akarják: pillanatnyi megingásuk ellenére vb-n (és olimpián is) esélyesek az éremszerzésre. A Rauhe, Wieskötter, illetve a Petrusenka, Mahnyev duó mögött szerzett bronzérmük a szív és a technikás kajakozás diadala. Ugyanez igaz lehet a K-4 500 méteren versenyző és szintúgy bronzérmet szerző Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor négyesre. Vereckei Ákos sem vallott szégyent K-1 500 méteren: a szám korábbi klasszisa talán egyesben már túl van a zeniten, de pontszerzésre (6. hely) így is képes volt a férfi szóló kajakosok szuper erősségű döntőjében. Női kajak párosban a régi-új egységként startoló Paksy Tímea, Benedek Dalma K-2-es egy ezüstéremmel nyomatékosította, hogy a világ élmezőnyéhez tartozik. A győzelmet aligha hiányolhatjuk tőlük, miközben a kép árnyalása érdekében úgy módosítjuk állításunkat: nyerniük inkább jövőre kell. Említendő még, hogy az ifjú Sáfrán Mátyás a negyedik helyen végzett a C-1 500 méteres szám B döntőjében. Angyal Zoltán szövetségi kapitány a következőképp értékelt: - Sokan azt gondolják, hogy csak úgy felbukkannak a magyarok a kajak-kenu vb-ken és máris előttük hever a világ. Nos, nekünk is meg kell küzdenünk minden egyes aranyért és kvótáért. Az akadályokat többségében most is sikerrel vettük. A versenyzők átérezték a kvalifikációs vb jelentőségét, és mind a három szakág jól teljesített. A nőknél és a kenusoknál még szükségünk van egy-egy kvótára az olimpiára, amelyet a jövő évi Eb-n szerezhetünk meg, és a férfi kajakosoknál sem ártana még egy. Az olimpiai egyes számokban szerzett első helyezéseknek, vagyis Kovács és Vajda sikerének különösen örülök, miként Kolonicsék ötszázas győzelmének is. Pihenésre egyelőre nincs sok lehetősége a válogatottaknak, hiszen hamarosan utazunk Pekingbe az előolimpiára. A vb éremtáblázatának élmezőnye: Németország 9 A, 6 E, 3 B Magyarország 9 A, 3 E, 6 B Fehéroroszorzság 1 A, 2 E, 1 B Oroszország 1 A, 2 E, 1 B Szlovákia 1 A, 2 E, 1 B Románia 1 A, 1 E, 1 B Kanada 1 A, 1 E, 0 B Nagy-Britannia 1 A, 1 E, 0 B Franciaország 1 A, 0 E, 1 B Spanyolország 1 A, 0 E, 1 B |