Január 19-én leszállt Budapesten a világ legnagyobb repülőgépe, egy Antonov An-225-ös, hogy a MOL kutatásaihoz szükséges felszerelést Ománba szállítsa.
A Mrija – Álom becenevű óriás gépmadár az egyetlen üzemképes példány ebből a típusból, amelyből összesen hármat készítettek.
A szükséges karbantartási munkálatok elvégzése után zajlik a speciális eszközök berakodása. Mindezek után a repülőgép a tervek szerint szombaton este száll fel és vasárnap reggel érkezik Ománba.
Az óriási Antonovot azért bérelték fel erre az útra, mert a szeizmikus kutatásokhoz szükséges speciális felszerelést szállítja a Geofizikai Szolgáltató (GES) Kft-nek, amely anyavállalata, a MOL megbízásából végzi ezt a tevékenységet Ománban, a 43B szénhidrogén-kutatási blokkban. Amellett, hogy a szükséges eszközöket egyszerre csak az Antonov An-225-ös repülőgéppel lehet szállítani, a kiválasztásnál az is szempont volt, hogy a logisztikai cégektől kapott árajánlatok közül ez volt a legjobb ár/referencia arányú. A mérések célja, az Észak-Ománi 43B blokk földtani felépítésének részletes feltérképezése, szénhidrogén (az eddigi vizsgálatok alapján valószínűsíthetően földgáz) utáni kutatás.
Az egyedülálló óriásgéppel szállított speciális eszközök össztömege meghaladja 180 tonnát. A rezgéskeltéshez 5 darab, egyenként 24 tonnás szeizmikus vibrátor került a fedélzetre. Ezek segítségével olyan rugalmas rezgéshullámokat lehet kelteni a talaj felszínén, amely akár 3-4000 méterből visszaverődve segítenek megismerni a föld mélyének szerkezetét. A visszaverődő rezgéshullámok regisztrálásához használt kábelek és geofonok, valamint a központi regisztráló egység (ami nem más, mint egy számítóközpont), tömegében szintén meghatározó, mintegy 30 tonnát tesz ki. Mivel a társaság hosszabb ideig tartó munkálatokra készül Ománban, ezért ezen eszközök javításához szükséges tartalék-alkatrészek is bekerültek a rakodó térbe. Az így összeállt tömeg megmozgatása minden kutatási projekt esetében megtörténik.
A MOL 2006 júniusában írt alá kutatási és termelés megosztási szerződést a 43B szárazföldi blokkra Észak- Kelet-Ománban. A 15.232 négyzetkilométer kiterjedésű koncesszión a gáz- és kondenzátum tároló célterület 2000 és 4000 méter közötti mélységben helyezkedik el. Az infrastruktúra jól fejlett, a 43-as blokk közel van a fő vezetékhez, és a szomszédban található két finomítóhoz. Egy a blokkon keresztül menő vezeték lehetővé teszi a gáz eljuttatását a közelben lévő gázüzemhez és a kondenzátum export lehetőségekhez. A blokk geológiai struktúrája sok tekintetben hasonló a Tal Blokkhoz Pakisztánban, ahol a MOL sikeres kutatási tevékenységet folytat.
„A 43B blokk Omán talán legizgalmasabb, szakmailag jelentős kihívásokkal jellemezhető kutatási területe. A magyar szakemberek eddig is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Ománban, munkánkat megkülönböztetett figyelem övezi. Egy esetleges találat új perspektívákat nyitna a MOL előtt a térségben. A most útjára indított felszerelés elengedhetetlenül szükséges a munka folytatásához, a későbbi fúrásos kutatás előkészítéséhez.” – mondta Szilágyi Imre, a MOL ománi leányvállaltának ügyvezető igazgatója. A tervezett munkaprogram a koncessziós szerződésben vállaltakat jelentősen meghaladva több mint 900 km hosszú 2 dimenziós szeizmikus mérést foglal magába, ezt követően a fúrás a szeizmikus mérések eredményétől függően opcionális. A tervezett kutatási költség a szeizmikus mérésre 9-10 millió USA dollár és amennyiben a fúrás megvalósul az további 14-16 millió USA dollár befektetést jelent majd.
A MOL 40 országban kutat, termel, illetve értékesíti termékeit. Jelenleg Magyarországon kívül Oroszországban, Pakisztánban termel kőolajat és földgázt, illetve Kazahsztánban, Jemenben, Ománban, Kurdisztánban és Kamerunban végez szénhidrogén kutatásokat.