2008.10.07.

Hogyan varázsoljunk újjá egy közteret?

"Hogyan varázsoljunk újjá egy közteret?" címmel kézikönyv jelent meg az Ökotárs Alapítvány gondozásában, a MOL támogatásával, amelyet szakmai konferencián mutattak be 2008. október 7-én. Az eredetileg az Egyesült Államokban publikált módszertani kiadvány közösségi terek tervezéséhez ad útmutatót és mutat be megvalósult projekteket, amelyek jó példaként szolgálhatnak a hazai közönség számára is. A szakmai konferencián, ahol a régió hasonló kezdeményezéseiről is hallhattunk, egyben meghirdetésre került a Zöldövezet program idei pályázati felhívása, amely helyi egyesületek parkosítási projektjeit támogatja.

A „Hogyan varázsoljunk újjá egy közteret?” címmel megjelenő kötet a három évtizedes múltra visszatekintő New York-i Közterekért Projekt (Project for Public Spaces) tapasztalatait foglalja egybe és az általuk kialakított „tértervezési” módszertant mutatja be oly módon, hogy az bármely helyi közösség, civil szervezet, önkormányzat vagy akár a környezetükért tenni akaró állampolgár számára hasznos útmutatóként szolgálhat.

A már eddig is több nyelvre lefordított kézikönyv bemutatja a jól működő közösségi terek létrehozásának 11 alapelvét, eszközöket és módszereket ad ezek felméréséhez, értékeléséhez és a közös munka sikeres megvalósításához. Olvasói megérthetik, hogy a rövid távon kivitelezhető, látható változások hogyan vezetnek egy köztér hangulatának, sikerességének javulásához, és a való életből vett példákon keresztül mutatja be, hogy bárki hozzájárulhat közvetlen környezetének újjávarázsolásához.

A magyar változat több mint egyszerű fordítás: már megvalósult magyarországi közösségi akciók – egyebek mellett a MOL és az Ökotárs Alapítvány Zöldövezet Programjának támogatásával létrehozott parkok, kertek és egyéb zöldfelületek – bemutatásával igyekszik rávilágítani a hazai lehetőségekre és buktatókra. A könyv az Ökotárs Alapítvány gondozásában, a MOL támogatásával jelenik meg.

A könyv szakmai konferenciával egybekötött bemutatóját 2008. október 7-én tartotta az Ökotárs Alapítvány és a MOL a Közép-Európa Egyetemen. Ezen jelen volt Steve Davies, az amerikai PPS elnökhelyettese. Az előadások nemzetközi kitekintést nyújtottak egyrészt a közösségi terek tervezésének gyakorlatára cseh, szlovák és román példák alapján, valamint bemutatkozott néhány, a Zöldövezet program keretében tavaly támogatott hazai parkosítási kezdeményezés: a budapesti Független Ökológiai Központ, a kiskunmajsai Városszépítő Egyesület és a Tenkesi Környezetvédelmi Egyesület.

A konferencián egyben meghirdetésre került a Zöldövezet program idei pályázati felhívása. Ez a program harmadik alkalommal kíván segíteni helyi egyesületeknek, akik iskolákkal összefogva, a lakosság bevonásával közösségi akció keretében kívánnak parkosítani, környezetükben zöldfelületeket megújítani. A program 2006 óta 85 településen járult hozzá a zöldfelületek bővítéséhez. A pályázatokat november 17-ig lehet benyújtani az Ökotárs Alapítvány online űrlapkitöltő oldalán keresztül.