„A MOL sikere az ország sikere” hirdetéseket választotta a Ringier Népszabadság Print Award (RNPA) zsűrije a tavalyi Év Sajtókampányának. A kitüntető elismerést 600 pályamunka közül érdemelte ki a 2007 nyarán a nyomtatott sajtóban elindított hirdetéssorozat, amely a MOL nemzetközi leányvállalatainak egy-egy dolgozóján keresztül mutatta be, mennyire sokszínű tevékenység folyik a budapesti központú multinacionális cégnél.
A 2007-es MOL kampányok kommunikációs célja az volt, hogy a széles hazai közönség jobban megismerje a vállalat jelentőségét, sikereit, a MOL szerteágazó nemzetközi jelenlétét. Ezért szólt a nyári, „ismeretterjesztő” kampány a MOL globális tevékenységéről, bemutatva, hogy a vállalatcsoport nem csupán egy hazai benzinkúthálózat: több mint 40 országban kutat, termel, értékesít. Az őszi, „kötődést megalapozó” kampány már azt mutatta be, hogy a nemzetközi sikerek és az értékteremtés hazai tudáson alapulnak, míg a decemberi kommunikációban érzelmi összefüggésben is kiteljesedhetett a hazai tudás-nemzetközi siker üzenet-kombinációja. Ezt a tudatos üzenetépítkezést és annak kreatív megvalósítását értékelte a zsűri azzal, hogy Év Sajtókampánya címet a MOL-nak ítélte.
A Ringier Kiadó – annak magazin divíziója, az Euromédia Bt. – illetve a Népszabadság Zrt. azért alapította két évvel ezelőtt ezt a díjat, hogy elismerhesse a lapjaiban megjelenő nyomtatott hirdetések színvonalát, továbbá hogy felhívja a figyelmet a napi sajtóban és a magazinokban rejlő, részben kiaknázatlan hirdetési lehetőségekre. A független szaktekintélyekből álló zsűri az RNPA-val a sajtóhirdetéseket formailag és tartalmilag egyaránt kielemzi, így az üzenet verbális és vizuális megfogalmazását, ötletességét és összhangját, továbbá a hirdetések elhelyezését, formáját, méret- és formaválasztását komplexen díjazza.
„Tavalyi kommunikációnk egyik legfontosabb célja az volt, hogy a széles közvéleménynek bemutassuk, hova fejlődött az elmúlt néhány évben a MOL. A spontán, támogató visszajelzések után ez a megtisztelő elismerés is megerősített bennünket abban, hogy folytassuk a megkezdett munkát” – mondta a díj átvétele után Ferencz I. Szabolcs a MOL kommunikációs igazgatója.
Az RNPA természetesen szól a MOL ügynökségeinek – a Young & Rubicam (kreatív) és az Initiative Media (médiavásárló) szintén részesült az elismerésben.