2009.03.02.

A MOL nyerte "Az év HR csapata" díját

A pályázat kiírója, az IVM-Bridge Tanácsadó Kft. szervezésében létrehozott független szakmai bíráló bizottság kiemelten díjazta a MOL csapatának példaértékű munkáját, amelyet a Freshhh program életre hívásával és működtetésével végez.

A pályázat célja elismerni azokat a HR csapatokat, amelyek a 2008-as évben a legtöbbet tették a HR funkció stratégiai szerepe és a vállalati célokhoz való hozzájárulás növelése érdekében. A pályázat kiírói a társadalmi felelősségvállalás, a stratégia és az innováció témakörében hirdették meg a pályázatot, amely kategóriákban az idén összevontan hirdetettek három győztest, akik jogosultak „Az év HR csapata - 2008” név használatára.

Az elismerést kivívó Freshhh elnevezésű, főiskolásokat és egyetemistákat megszólító angol nyelvű olaj- és gázipari témájú nemzetközi vetélkedő-sorozatra tavaly 29 ország 273 három fős csapata jelentkezett. A pénznyeremény mellett a döntőbe jutott tíz csapat végzős tagjai lehetőséget kaptak, hogy elhelyezkedjenek a MOL-csoportnál, míg az alsóbb éves hallgatók szakmai gyakorlatot tölthettek a vállalatnál vagy tanulmányi ösztöndíjban részesülhettek.

A szakmai bíráló bizottság a pályázat méltatásában elmondta, hogy most, a válság idején is sok cég van, amely minőségi szakemberhiánnyal küzd, a MOL azonban nemcsak beszélt egy lehetséges tehetségprogramról, hanem meg is valósította azt, méghozzá nemzetközi szinten. A bizottság kiemelte, hogy a program azt bizonyítja, hogy a MOL a munkavállalók egyéni karrierigényét és a vállalat tehetségelvárásait kitűnően képes ötvözni.

A MOL másik innovatív pályázatáról, a vállalat belső portáljáról elérhető munkavállalói önkiszolgáló rendszerről  is elismerően szólt a bizottság, példaértékűnek minősítve annak transzparens, gyakorlatias és valóban működőképes megoldását. Ezzel sikerült elérni, hogy a MOL-csoport földrajzilag széttagoltan működő vállalatai is naprakész információkat használjanak papír- és postaköltség nélkül.