2009.07.23.
A MOL az általa 50%-ban tulajdonolt OOO "Zapadno-Malobalik" (ZMB) vállalat igazgatósági üléséről megjelent hírekkel kapcsolatban tájékoztatja a sajtó képviselőit hivatalos álláspontjáról.
A ZMB Igazgatótóságának üléséről, a napokban az orosz sajtóban megjelent információk nem helytállóak, mivel sem július 20-ára, sem későbbi időpontra nem volt az alapszabályban rögzített feltételekkel meghirdetetett igazgatósági ülés. A ZMB alapszabálya szerint igazgatósági ülést jogszerűen csak a ZMB igazgatóságának elnöke hívhat össze, az igazgatósági ülést legalább 10 munkanappal megelőzően. Mivel a sajtó által hivatkozott estekben ez nem történt meg, így a jogszerűség nem áll fenn.
A ZMB Igazgatóságának Elnöke az alapszabálynak megfelelően 2009. július 22-én körszavazásra bocsátotta az Orosz Föderáció Bányahatósága (Rosnedra) jegyzőkönyvében szereplő hiányosságok kiküszöböléséhez szükséges határozati javaslatokat. A szavazólapok visszaküldésére 2009. augusztus 4-én 15.00-ig (moszkvai idő) van lehetősége az igazgatósági tagoknak.
A MOL mindig az Orosz Föderáció jogszabályaival összhangban tevékenykedik és a maga részéről mindent megtesz a ZMB licenszszerződésében foglaltak teljesítése érdekében.