2010.04.29.

A részvényesek továbbra is támogatják a MOL stratégiáját
Biztos működés fenntartása saját erőből

2010. április 29-én Budapesten megtartotta éves rendes közgyűlését a MOL Nyrt. Az összegyűlt részvényesek elfogadták az Igazgatóság jelentését a 2009. évi gazdálkodásról, továbbá jóváhagyták a MOL Nyrt. számviteli törvény szerinti 2009. évi anyavállalati és IFRS alapján elkészített konszolidált éves beszámolóit.

A közgyűlés meghallgatta és nagy többséggel elfogadta az Igazgatóság beszámolóját az általa „hullámvasútszerűnek” ítélt 2009-es üzleti évről. A 2008-ban megkezdődött globális pénzügyi válság folytatásaként a tavalyi esztendő elején meredeken esett vissza a gazdasági aktivitás, a kereskedelem és a beruházások, az eszközárak pedig magas volatilitás mellett továbbra is hanyatlóban voltak. A kormányok beavatkozásának köszönhetően a világgazdaság hanyatlása az első negyedévtől ismét növekedésbe fordult, amit az eszközárak újbóli látványos emelkedése kísért.

A nehézségek ellenére 2009-es év mérföldkő volt a MOL Kutatás-termelés divíziójának történetében. A sikeres kutatási tevékenységnek, valamint az INA teljes konszolidációjának eredményeképpen a társaság készletei jelentősen növekedtek, a 2008 év végi 532,6 millió boe szintről 665,1 millió boe-ra 2009 év végére. Az elmúlt évben végrehajtott hatékonyságnövelő és optimalizációs folyamatoknak köszönthetően a MOL kutatás-termelési tevékenysége az egyik legnyereségesebb maradt a válsággal sújtott piaci környezet ellenére is.

A Termékelőállítás- és Kereskedelem Divízió összkapacitása is jelentősen bővül 2009 folyamán. Az INA teljeskörű konszolidációja eredményeként 2 finomítóval bővült a MOL-csoport finomítói köre, 23,5 millió tonnás éves kapacitás mellett. A közös ellátási-lánc optimalizálással, egymáshoz kapcsolódó piacokon működtetett öt finomító további kiemelkedő növekedési lehetőséget jelent. A világgazdaság visszaesése jelentősen éreztette hatását a petrolkémiai szegmensben. A költségek minimális szinten tartására és a működő tőke menedzselésére szigorú lépéseket tett a MOL, hogy mérsékelje ezeket a negatív hatásokat. A MOL kulcsszerepet játszik a magyar földgázszállító rendszer fejlesztésében. A magyar-román és a magyar-horvát rendszer küszöbönálló összekapcsolása jelentősen javítani fogja a regionális gázellátás biztonságát. A gáztárolói üzletben korábban végrehajtott beruházásaink 2010-től kezdődően hosszú távon stabil euro-alapú cash flow-t biztosít.

Az Igazgatóság beszámolójában kitért arra is, hogy a MOL a 2009-es évben annak ellenére tudta csökkenteni eladósodottsági szintjét, hogy sor került az INA teljes konszolidációjára. A MOL bizonyította pénztermelő képességét, hiszen a kedvezőtlen környezet ellenére is sikerült növelnie az EBITDA-t és a működési cash flow-t az év során. A MOL változatlanul elkötelezett erős pénzügyi hátterének megtartása mellett, és beruházási programját továbbra is teljes mértékben a csoport működési cash flow-jából kívánja finanszírozni. Mindennek érdekében az igazgatóság azt javasolta a közgyűlésnek, hogy a 2009-es eredmény után ne kerüljön sor osztalék kifizetésére.

A jelenlevő részvényesek 100%-os arányban, lényegében egyhangúlag támogatták az igazgatóság javaslatát.

A közgyűlés személyi döntéseket is hozott: lemondott MOL Igazgatóságának tagjai közül Akar László, Kamarás Miklós és dr. Kemenes Ernő, helyükre a közgyűlés Járai Zsigmondot,
dr. Parragh Lászlót és dr. Martin Romant válaszotta igazgatósági taggá. Az új tagok mandátuma 5 évre szól. A felügyelőbizottság tagjai közül Vásárhelyi István megbízása lejárt. Helyére 2015. április 28-ig tartó időszakra Töröcskei Istvánt választotta meg a közgyűlés.

A közgyűlést követően Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója elmondta: „Erős pénzügyi pozíciónk stabil alapot biztosít a további növekedéshez. Miután 2009 közepén menedzsment jogot szereztünk az INA felett, és sor került a vállalat teljes körű konszolidációjára is, most azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy az INA üzleteinek eredményességét és hatékonyságát a MOL-tól elvárt magas szintre emeljük, valamint megerősítsük piaci pozícióját Horvátországban, Dél-Kelet-Európában és az adriai térségben.”