Kilenc arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szállítottak a magyar kajakosok és kenusok a MOL Világkupán. Storcz Botond szövetségi kapitány előzetes elvárásként tíz érmet fogalmazott meg az idei MOL Világkupára. A magyar versenyzők ezt már az első napon teljesítették, hiszen 1000 méteren öt arany-, két ezüst- és egy bronzérmet lapátoltak össze, melyeket még két éremmel egészítettek ki az ötezres számokban.
Az 1000 méteres finálékban fantasztikus versenyeket és nagy győzelmeket láthattunk. Rutinból győzött 500 méteren a női négyes is, annak ellenére, hogy Kozák Danuta, Kovács Katalin, Janics Natasa és Benedek Dalma nem sokat gyakorolta ezt a számot az elmúlt hetek során. Kenu párosban Sáfrán Mátyás és Sáfrán Mihály mutatta meg, hogy az idei világversenyeken ők lehetnek az 1000 méter nagy esélyesei, míg férfi kajakban Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos, a nőknél Medveczky Erika és Benedek Dalma verte meg utcahosszal a mezőnyt. A magyar csapat ötödik aranyát a Dombi Rudolf, Hadvina Gergely, Boros Gergely, Holpert Ervin összetételű férfi négyes szerzett meg ezen a távon. Ezüstérmet szerzett a Szalai Tamás, Kökény Roland kajakpáros. A páros érdekessége, hogy ők egy héttel ezelőtt ültek össze először, és úgy néz ki, nekik is lehet jövőjük ezen a távon. Szalai Tamás - akinek felkészülését évek óta a MOL tehetségtámogató program segíti - rengeteget fejlődött a tavalyi szezon óta. Szintén ezüstérmet szerzett a Sarudi Pál, Kiss Tamás, Varga Dávid, Széles Gábor összetételű kenunégyes, míg fiatal női párosunk, Hegyi Zomilla és Dira Zsófia nyakába bronzérmet akasztottak. Az esti 5000 méteres számok során újabb érmeket ünnepelhettünk: Csay Renáta magabiztosan, taktikusan versenyezve szerezte meg a magyar csapat hatodik aranyát, míg Kövér Márton egy ezüstérmet harcolt ki magának a kenusok között.
Vasárnap az 500 méteren a kajakosok lapátoltak össze újabb éremszállítmányt a magyar csapat számára. A nők - ahogyan a dartmouth-i világbajnokságon is - száz százalékot nyújtottak az olimpiai távon: Janics Natasa egyesben, Szabó Gabriella és Kozák Danuta párosban nyerte rendkívül taktikus versenyzéssel a finálét. Kovács Katalin az egyes mezőnyben a harmadik helyet szerezte meg az olasz Josefa Idem mögött, ám egyáltalán nem volt csalódott az eredménye miatt, hiszen mint elmondta: itt tart a felkészülésében, a robbanékonysága még hiányzik, ám a nyári világversenyeken ennél jobb produkcióra lesz képes. Férfi kajakosaink is odatették magukat ezen a napon. Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor a portugálokkal vívott nagy csatát az 500 méter aranyáért. A felkészülésben mindkét versenyző az 1000 méterre fektetett nagy hangsúlyt, így ezt a győzelmet elsősorban nagy rutinjuknak köszönhették. Az egyesben induló Szalai Tamás ellenben igazi újonc volt ezen a távon, mert - mint elmondta -, felnőtt bajnokságon nem indult még 500 méteren. Az 1000 párosban Kökény Rolanddal már egy ezüstérmet begyűjtő Szalai ezúttal bravúros szerepléssel és egy bronzéremmel lepte meg a férfi kajakelitet. Bronzérmének súlyát az is mutatja, hogy az ünnepélyes éremátadáson a győztes kanadai Adam Van Koeverden is nagy tapssal jutalmazta meg a fiatal magyart, aki többek közt legyőzte a szám olimpiai bajnokát, az ausztrál Ken Wallace-t is.
200 méteren vasárnap délután Janics Natasa ezüstérmet szerzett, igaz nem csak versenytársaival, de az időjárással is meg kellett vívnia a csatát. A hétvégén a kenus olimpiai bajnok Vajda Attila aranyszállítóból hőssé vált, hiszen nem hagyta cserben a magyar közönséget: sérülten is nekivágott mindkét távjának és az elő- és középfutamok után a döntőt is teljesítette, dacolva a sérült válla okozta nagy fájdalommal.
A zárónap végén átadták a MOL által felajánlott, a legfiatalabb és legeredményesebb versenyzőnek járó különdíjakat, amelyet a férfi kajakosok közül a MOL tehetségtámogató program által segített Szalai Tamás érdemelt ki, a női kajakban Hegyi Zomilla, a kenusoknál pedig Varga Dávid vehette át a kupát.