A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) a „Komplex szolgáltatás” kategóriában ismét az M1 162 kilométernél, a Mosoni Pihenőhelyen a MOL és a Marché
® által üzemeltetett létesítményt választotta „2009-ben a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó partneréül”. Az elismerő oklevelet 2010. március 29-én vehette át a cég.
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, az állami törzsvagyonban lévő utak vagyonkezelője tavaly alapította a díjat, nemzetközi példákat követve. A KKK célja az úthasználók nemzetközi mércével mérve is magas szintű kiszolgálása, melynek része, hogy az utazóközönség olyan helyeken pihenhet meg most már Magyarországon is, ahol a szolgáltatások a legmagasabb igényeket is kielégítik. Idén tehát másodszor, immáron négy kategóriában – komplex szolgáltatás, üzemanyagtöltő állomás, étterem és büfé – rangsorolta és díjazta a szolgáltatókat.
A KKK által, a szolgáltatási színvonal értékelésnél figyelembe vett főbb szempontok többek között a következők: az épületek megjelenése, rendezettsége, tisztasága, a környezet karbantartása, a nemdohányzók védelme, a berendezések színvonala a használati szerződésben rögzítettek tiszteletben tartása, a bérelt ingatlanhoz tartozó közlekedési utak tisztítása, karbantartása, az ingatlanhoz tartozó közlekedési táblák karbantartása, pótlása, a megfelelő kivilágítás, a növényzet ápoltsága, a tisztaság és a környezetvédelem.
A MOL kiskereskedelmi stratégiájának fontos eleme, hogy a töltőállomások nemcsak egyszerűen üzemanyagot adnak el, hanem többféle kiegészítő szolgáltatással állnak az utazók rendelkezésére. Ennek érdekében a társaság folyamatosan fejleszti töltőállomásain a kényelmi szolgáltatásokat.
„Nagyon örülünk a másodszori elismerésnek, ez azonban nem tesz bennünket elbizakodottá: számos olyan ötletünk van még szolgáltatás- és minőségi pihenőhelyek fejlesztése terén, amellyel még tovább tudjuk növelni vásárlóink elégedettségét.” – mondta el Horváth Dori Jenő, a MOL magyarországi kiskereskedelmi igazgatója a díj átvételekor.
A MOL és a Marché International Magyarországon hét MOL, Horvátországban pedig hét Tifon töltőállomáson építettek ki közös szolgáltatást.