2010.06.10.

Középiskolai tanárokat jutalmazott a MOL

Tíz matematika-, fizika- és kémiatanárt díjazott a MOL. Ebben az évben hozta létre a társaság a MesterM-díjat, hogy a középiskolai kémia, fizika és matematika tanárok szakmai munkáját és tehetséggondozásban kiemelkedő szerepét elismerje. A tanárokat egykori diákjaik jelölték a díjra. Az elismerő oklevelet és a 200.000 forintos díjat a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen adták át a pedagógusoknak, egykori diákjaik és az iskolaigazgatók jelenlétében.

A MOL-csoport évek óta nagy figyelmet fordít a magasan kvalifikált utánpótlás biztosítására, ezért a színvonalas képzés támogatása érdekében számos programot indított az – elsősorban a vegyipari, földtudományi képzést nyújtó - egyetemek és hallgatóik részére. A színvonalas egyetemi képzés egyik pillére, hogy a hallgatók megfelelő számban és megfelelő tudással érkezzenek, és ebben a középiskolai természettudományos oktatásnak, a pedagógusoknak van fontos szerepe. Ezért döntött úgy a MOL, hogy díjat hoz létre azoknak a matematika-, fizika- és kémiatanároknak, akik szakmai munkájukkal, személyiségükkel felkeltették a tanulók érdeklődését a természettudományok iránt.

A pénzbeli és erkölcsi elismerést hallgatók és doktoranduszok, azaz volt diákjaik jelölései alapján kapják meg a kémia-, fizika- és matematikatanárok. Összesen 115 tanárra érkezett jelölés, akik 83 különböző iskolában tanítanak, közülük ketten a határon túl.

Szőcs László, a MOL Humán Erőforrás ügyvezető igazgatója elmondta: „Örömmel olvastuk a diákok ajánlásait, hiszen jó érzés, hogy ennyi lelkiismeretes és kiváló pedagógus dolgozik a középiskolákban. Ezzel a díjjal is szeretnénk felhívni a figyelmet munkájuk fontosságára, a természettudományok jelentőségére. Reméljük, a jövőben egyre több tehetséges tanítványukat köszönthetjük kollégáink között.”

A diákok jelölései alapján 2010-ben a következő tanárok vehették át a 200ezer forintos díjat és az oklevelet:

Fizika
Bülgözdi László (Batthyány Kázmér Gimnázium, Szigetszentmiklós)
Hömöstrei Mihály (Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium, Budapest)
Somogyi Sándor (Révai Miklós Gimnázium, Győr)

Kémia
Albert Attila (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest)
Sumi Ildikó (Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger)
Villányi Attila (ELTE Apáczai Csere János Gyak.Gim., Budapest)

Matematika
Laczkó László (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest)
Számadóné Békéssy Szilvia (Veres Péter Gimnázium, Budapest)
Varga Eszter (Bornemisza Péter Gimnázium, Budapest)

Különdíj:
Palotás László (Sancta Maria Gimnázium, Eger, fizikatanár),

A különdíjat az az oktató nyerte el, akire a legtöbb jelölés érkezett. Palotás tanár úr a kétszázezer forintos pénzjutalmat az egri Sancta Maria Gimnázium alapítványának, a Pannónia Sacra Alapítványnak ajánlotta fel. A szervezet támogatja az iskola oktató-nevelő tevékenységét, pályázatok lehetőségeinek megteremtésével, tanulók kiemelkedő eredményeinek jutalmazásával, illetve kiadványok megjelentetésével. A nyereményt az iskola igazgatója, Varga Pál vette át az ünnepségen.