2001. április 27.

Kiemelkedő eredmény ért el a MOL Rt. a nem szabályozott üzletágakban

Az elmúlt esztendőben a MOL Csoport üzemi eredménye a nem szabályozott üzletágakban több mint három és félszeresére nőtt, és a társaság annak ellenére jelentős nyereséget ért el, hogy a kiváló eredményt nagymértékben csökkentette a gázüzletág 117 milliárd forintos vesztesége. A MOL Rt. mai napon megtartott közgyűlésén a részvényesek elfogadták az Igazgatóság beszámolóját a 2000. gazdasági évről. A részvényesek fóruma megszavazta a társaság alapszabályának módosítását, és jóváhagyta az ÁPV Rt. által beterjesztett új igazgatósági tag megválasztását. A közgyűlés részvényenként 55 Ft bruttó osztalékot határozott meg. 

A MOL Csoport 2000-ben 29,2 Mrd Ft. üzleti eredményt, 18,0 Mrd Ft adózás előtti eredményt, és 15 Mrd Ft. adózott eredményt ért el. Az üzleti eredmény 51,2%-kal, az adózott eredmény 67,4%-kal maradt el az 1999. évitől.  

A MOL Rt. Felügyelő Bizottsága jelentésében hangsúlyozta, hogy az Igazgatóság elmúlt évi működése és intézkedései összhangban voltak azokkal az elfogadott stratégiai célkitűzésekkel, amelyek célja a részvényesi érték maximalizálása, a kiválóság és az, hogy a társaság a régió vezető olajtársaságává váljon. A Felügyelő Bizottság megállapítása szerint a MOL Csoport is eredményesen gazdálkodott. A konszolidációba bevont 38 leányvállalat hozzájárulásával a csoport adózott eredménye több mint 10 milliárd forinttal haladta meg az anyavállalat eredményét. 

A közgyűlés az Igazgatóság javaslatára módosította a társaság alapszabályát: olyan bekezdésekkel bővítette a társaság tevékenységi körét, amelyek egyrészt lehetővé teszik vegyipari termékek nagykereskedelmének lebonyolítását, másrészt a töltőállomásokon igénybe vehető szolgáltatások körének bővülését. 

A közgyűlés jóváhagyta az Igazgatóság által javasolt részvényenként fizetendő 55 forint osztalékot. Az Igazgatóság azzal indokolta javaslatát, hogy az összhangban van a társaság jövedelemtermelő képességének alakulásával és a társaságban maradó mérleg szerinti eredmény ilyen nagyságú osztalékfizetés mellett még megfelelő mértékű forrást biztosít a következő évek stratégiai céljainak finanszírozására. 

Az ÁPV Rt. - a MOL "B" sorozatú részvényeinek tulajdonosa - javaslatára a közgyűlés a távozó Andrási Miklós helyére, a társaság Igazgatóságának tagjai közé választotta dr. Pap Géza vegyészmérnököt, műszaki doktort, az Olajterv Rt. jelenlegi vezérigazgatóját a 2003. évet lezáró évi rendes közgyűlés időpontjáig terjedő időszakra.  

A részvényesek fóruma elfogadta a MOL Rt. külső - a társasággal munkaviszonyban nem álló - igazgatósági tagjainak módosított és átfogalmazott hosszú távú ösztönző rendszerét. 

Mosonyi György, a MOL Rt vezérigazgatója 2000. évet záró közgyűlés kapcsán kiemelte: "A MOL Rt. a meghirdetett növekedési stratégiának megfelelően 2000-ben kiemelkedő lépést tett regionális piaci vezető szerepének erősítésében, és jó úton halad ahhoz, hogy Közép-Kelet Európa vezető integrált olajipari társasága legyen. A MOL Csoport nettó árbevétele meghaladta az 1000 milliárd forintot, s ezzel Magyarország legnagyobb vállalatának számít, miközben jelentős lépéseket tett a hatékonyság növelésében is. A társaság az elmúlt évben, a régióban elsőként teremtett olajipari partnerkapcsolatot a Slovnaft 36,2%-os részesedésének megszerzésével. Növekedési terveinek töretlenségét mutatja, hogy a közelmúltban ajánlatot tett a Rafineria Gdanska lengyel kőolaj-finomítóban történő részesedés megszerzésére. Ugyanakkor a társaság 2000-ben tovább növelte meglévő részesedését a TVK Rt-ben is." 

A közgyűlést követően Hernádi Zsolt, a MOL Rt. elnöke elmondta: "A MOL Rt. Igazgatósága számos stratégiai szempontot figyelembe véve arra a következtetésre jutott, hogy fontolóra veszi a társaság gáz üzletágának eladását. Az Igazgatóság bízik abban, hogy a regionális olaj üzlet kiterjesztése olyan vonzóbb üzleti lehetőséget hordoz magában, amelyben a társaság és a menedzsment hatékonyan tudja hasznosítani megszerzett tudását és ismereteit. A MOL belföldi gázüzlete előtt álló növekedési potenciál csekély, míg a regionális terjeszkedés ebben az üzletágban aránytalanul nagy pénzügyi erőforrásokat igényelne. A társaság saját gázkészletei viszonylag szerények és csökkenőben vannak, továbbá a MOL Rt.-nek a gázszolgáltatásban korlátozott a pozíciója. A földgáz üzletben bármilyen tranzakció csak abban az esetben kaphatja meg az igazgatóság támogatását, ha az a megfelelő struktúrában, időzítéssel, értékben és partnerrel valósul meg."