Magyar versenyző a Formula 3000-ben
Baumgartner Zsolt, Formula 3-as versenyző a napokban versenyzői szerződést kötött a francia Alain Prost Formula 3000-es csapattal. Baumgartner Zsoltot, mint kiemelkedő teljesítményt nyújtó és keményen küzdeni tudó sportolót a MOL Rt. támogatja, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy hozzájáruljon Zsolt további sikereihez.
Az Alain Prost tulajdonában lévő Formula 3000-es csapat, a Prost Junior Team a napokban versenyzői szerződést kötött Baumgartner Zsolttal, a MOL támogatását élvező Formula 3-as versenyzővel. A magyar pilóta a francia csapat tagjaként már a hétvégi nürburgringi futamon is rajthoz áll. A Formula 3000-es versenyek a Forma-1 "előszobájának" számítanak, számos Forma-1-es versenyző a Formula 3-as és a Formula 3000-es eredményei alapján jutott el az autóverseny csúcsát jelentő Forma-1-be. Hatalmas sportsikernek számít, hogy ebbe a mezőnybe magyar pilóta is bekerülhetett: Baumgartner Zsolt az első magyar versenyző a Formula 3000 történetében. Sikerének értékét növeli, hogy Zsolt csupán 20 éves, így igen fiatalon kap lehetőséget a rendkívül nehéz versenysorozaton való bizonyításra. "A MOL már a kezdetektől bízott Baumgartner Zsoltban, és nem elvitatva saját érdemeit, úgy gondolja, hogy nagyvonalú támogatásával jelentősen hozzájárult Zsolt kitűnő sport karrierjéhez" - mondta Felkai György, a MOL Rt. kommunikációs igazgatója.
A magyar versenyzőt a Formula 3000-ben a Downforce Management cég ügyvezető igazgatója, Mark A. Hope menedzseli. Az új menedzser célja az, hogy megfelelő versenyzéssel és felkészítéssel Baumgartner Zsolt 2004-re Forma-1-es versenyző legyen. A Prost csapat vezetői, valamint Mark A. Hope szerint Zsolt rendkívül tehetséges, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy versenyzői karrierje még tovább íveljen felfelé. Baumgartner Zsolt már hosszú évek óta versenyez, még gyerekként gokarttal kezdte, majd a Formula Reanult sorozat versenyein vett részt. Zsolt a Formula 3-as versenyeit a szezon hátralévő részében is folytatja, párhuzamosan a Formula 3000-es futamokkal. Ezzel rendkívüli fizikai és idegi megterhelést vállal, de új csapatának vezetői - a kettős kihívás ellenére - képesnek tartják, hogy már a szezon végére jó eredményeket érjen el a Formula 3000-ben is.
A Prost csapat és a Baumgartner Zsolt közötti szerződés 2001 végéig szól, de szerződéskötési opciójuk van a 2002-es évre is. A MOL szponzorációs politikájában a hazai és nemzetközi viszonylatban is helytállni tudó sportolók támogatását hangsúlyozza. Baumgartner Zsolt már Formula 3-es versenyzőként is bizonyított, így a MOL továbbra is, Formula 3000-es pályafutása során is Zsolt mellett áll. A MOL az ország gazdasági szervezetei között az egyik legbőkezűbb mecénás és szponzor, e társadalmi szerepvállalásáért az ISM által alapított Aschner Lipót díjban elsőként részesült.