Jelentős eredményjavulás a MOL Rt.-nél
Kedvező teljesítmény jellemezte a második negyedévet
A MOL Rt. 2002 első félévében jelentős mértékben javította eredményességét, a nettó eredmény 39,6 milliárd forintot ért el a tavalyi év hasonló időszakának 4,7 milliárd forintos veszteségével szemben. A javuló iparági környezetnek és a forint erősödésének köszönhetően a Társaság 2001 második negyedévéhez képest eredményét megnégyszerezve 29,4 milliárd forint nettó eredményt ért el.
A MOL Csoport 2002 első félévében csoportszinten 578 milliárd forintos nettó árbevétel mellett az előző év hasonló időszakában realizált 4,7 milliárd forintos nettó veszteséghez képest 39,6 milliárd forintos nettó eredményt ért el.
A Földgáz szegmens teljesítménye továbbra is jelentős mértékben javult az előző év hasonló időszakához viszonyítva, annak köszönhetően, hogy 1999 harmadik negyedéve óta először az átlagos eladási ár meghaladta az importárat. A gázüzlet 2002 második negyedévében 2,9 milliárd forintos pozitív üzleti eredményt ért el. Ennek eredményeképpen a gázüzlet féléves vesztesége 3,8 milliárd forintra csökkent 2001 első félévének 80,4 milliárd forintos szintjéhez képest. A MOL Rt. becslése szerint az üzletág a jelenleg érvényben levő szabályozás és a Társaság piaci körülményekre vonatkozó előrejelzéseit figyelembe véve az év további részében várhatóan nullszaldós lesz.
A Kutatás-termelés szegmens üzleti eredménye 2002 második negyedévében 31%-kal, 11,9 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenést az eredményezte, hogy a forintban 18%-kal alacsonyabb kőolajárakat és a magasabb fenntartási költségeket nem tudta kompenzálni a kutatási költségek betervezett mérséklődése.
A MOL és a Jukosz folytatta a ZMB-projekt munkálatait és a közös vállalatot bejegyezték. A hatósági engedélyezés befejezése a harmadik negyedév végén várható. A vegyes vállalat működésének eredményeként a MOL Csoport megduplázza kőolajkészletét és három éven belül megkétszerezi éves olajkitermelését.
A Feldolgozás és kereskedelem szegmens üzleti eredménye 9%-kal 21,1 milliárd forintra növekedett az előző év második negyedévéhez képest annak ellenére, hogy mind a finomítói árrés, mind az Ural típusú és a brenti kőolaj árának különbsége csökkent. A késleltetett kokszoló beindítása tovább növelte a kőolaj-feldolgozás hatékonyságát és a második negyedévben 3,1 milliárd forinttal járult hozzá a Csoport teljesítményéhez. Az eredményt az értékesítés növekedése mellett a MOL Slovensko eladásából származó nyereség is pozitívan befolyásolta.
A belföldi töltőállomás-hálózat hatékonyságnövelő intézkedéseinek eredményeként az egy benzinkútra jutó üzemanyag forgalom 5,9%-kal emelkedett a második negyedévben. A Társaság shoptermék értékesítését 33%-kal növelte.
A Petrolkémia szegmens az iparági környezet jelentős javulásának köszönhetően a tavalyi 1,9 milliárd forintos veszteséghez képest 2002 második negyedévében 1,8 milliárd forinttal járult hozzá a MOL Csoport eredményéhez.
A MOL Rt. az 1999-ben meghirdetett stratégiai célkitűzéseivel összhangban tovább javította hatékonyságát és tevékenységeinek racionalizálását, az eredményesség jelentős mértékű javulása mellett a Csoport éves viszonylatban 17%-kal csökkentette az alkalmazottak létszámát.
A MOL Rt. 2002. évi első negyedéves pénzügyi eredményinek ismertetése kapcsán Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató elmondta: "A MOL jelentős eredményjavulásáról adhatunk számot a második negyedévben. A javulás meghatározó tényezői között az egyik a gázüzlet eredménye volt. A földgázüzlet 1999 óta ebben a negyedévben vált először nyereségessé. Elképzelhető, hogy az üzlet az év hátralévő részében nem lesz nyereséges, ez azonban több tényező függvénye. A jelenlegi árfolyamokat, import árat és értékesítési mennyiséget figyelembe véve várakozásaink szerint 2002 második felében a gázüzlet nullszaldós lesz. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a gázüzlet eredményessége a figyelem előterében marad mindaddig, míg a szabályozási környezet megnyugtatóan nem rendeződik. Továbbra is megvizsgáljuk a régióban jelentkező növekedési lehetőségeket. Például érdeklődésünket fejeztük ki a horvát olaj- és gázipari társaság, az INA 25%-os részesedésére kiírt pályázat iránt és felkerültünk a rövidlistára. Örömömre szolgál, hogy a Jukosszal folytattuk a Zapadno-Malobalik projekt megvalósítását és várakozásaink szerint a harmadik negyedév végén lezárjuk a tranzakciót."
Mosonyi György, vezérigazgató hozzáfűzte: "A nem szabályozott üzletekben számos eredményről számolhatunk be a hatékonyság, növekedés és stratégiai céljaink megvalósítása tekintetében. A kedvezőtlen olajipari környezet ellenére a késleltetett kokszoló bevezetése és a MOL-Slovnaft értékesítési csatornák optimalizációja hozzájárult ahhoz, hogy a feldolgozási és kereskedelmi szegmens eredménye meghaladta a szektor teljesítményét. Szintén örömömre szolgál, hogy a petrolkémiai szegmens az év eleji gyenge kezdet után magára talált. Továbbra is összpontosítunk tevékenységeink harmonizálására a Slovnafttal. Az első félévben a Slovnaft 16 millió dollár szinergiát ért el terveinkkel összhangban. Létszámunkat stratégiai céljainkkal összhangban 17%-kal csökkentettük."