2002. december 17.

MOL a sportért és az egészségért

Kiemelkedő sportolókat jutalmazott és kórházi alapítványoknak támogatást adott át a MOL

Sikeres és érmekben gazdag szezont zártak a MOL Rt. által szponzorált versenyzők 2002-ben. A nemzetközi és hazai sportévadban kimagasló eredményt elért sportolókat a társaság jutalomban részesítette. Az immár ötödik éve megtartott fogadáson ezúttal a sport mellett a MOL karitatív tevékenysége is szerepet kapott: neves sportolók közreműködésével nyújtották át a társaság által támogatott kórházi alapítványok számára a műszervásárlási támogatásokat.

"Felelős társadalmi közszereplőként társaságunk a különböző gyermekintézményeknek nyújtott jótékony adományokkal a jövő generáció egészséges fejlődését kívánja elősegíteni. Karácsonyi ajándékunkkal a gyermekkórházak műszerbeszerzési gondjain szeretnénk enyhíteni. Örömünkre szolgál, hogy az idén már harmadszor van lehetőségünk arra, hogy a magunk eszközeivel hozzájáruljunk a beteg gyermekek gyógyulásához" - mondta Mosonyi György vezérigazgató, a sportolók tiszteletére rendezett fogadáson a Gundel étteremben.

"Regionális nagyvállalatként a társaság a kiemelkedő sport-teljesítmények eléréséhez és a magyarországi világversenyek megrendezéséhez nyújt jelentős segítséget. Az év egyik kiemelkedő sporteseménye volt a szegedi MOL Kajak-Kenu Európa-bajnokság, ahol sportolóink szenzációs eredményeket értek el. A többi támogatott sportágban is kiválóan szerepeltek csapataink és versenyzőink. A MOL kiváló minőségű szolgáltatásaival és termékeivel vezető helyre tör az üzleti életben, az általa támogatott sportolók pedig a versenypályákon érnek el hasonló sikereket, így erősítve egymás elismertségét." - jelentette ki Felkai György, a társaság kommunikációs igazgatója.

A MOL Rt. üzemanyag utalvánnyal, valamint tárgyjutalommal jutalmazta az Európa- és világbajnok kajak-kenusokat, többek között a társaság által támogatott Bóta Kingát, Vereckei Ákost és Hegedűs Róbertet; a kupagyőztes MOL Szolnok Kosárlabda Klubot; az eredményesen szerepelt női tőrözőket; a kiváló teljesítményt nyújtott Baumgartner Zsolt autóversenyzőt, valamint a Dakar Rallyn szerepelt Szalay Balázs - Palik László kettőst.

Mosonyi György vezérigazgató népszerű sportolókkal együtt nyújtotta át az adományokat igazoló okiratot a Heim Pál Gyermekkórház, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány, Bethesda Gyermekkórház Alapítvány, Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány képviselőinek.

Az eddigi eredmények alapján a MOL Rt. a jövőben is támogatni kívánja a magyar sportot, és továbbra is elkötelezett a gyermekegészségügy támogatása mellett.