2004. december 9.

MOL Dakar Team 2005 - Két csapat MOL támogatással a Dakar Rallyn

A MOL Rt. ismét támogatja a Kis–Czeglédi és a Szalay–Bunkóczi párost. A két és fél hetes erőpróba december 31-én egy szuper gyorsaságival indul Barcelonából, majd 8956 km megtétele után január 16-án érkezik Dakarba a 27. Telefonica-Dakar Rally mezőnye.

A MOL Dakar Team csapatai:

Szalay Balázs – Bunkóczi László – Szalay Dakar Team
Kis Sándor – Czeglédi Péter – RTL Motorsport Klub 

A MOL már 2000 óta részt vesz a Dakaron szereplő csapatok támogatásában, hiszen támogatta a Szalay-Jakab párost, amikor a magyar csapatok közül elsőként sikeresen teljesítették a távot. A Kis–Czeglédi párost is immár harmadszor vesz részt a MOL támogatásával a Dakaron.

A Szalay Dakar Team – a 2004-es Dakar egyetlen magyar célbaérőjeként - a "Profi csapat, profi szellem" jelmondat jegyében vágott neki a felkészülésnek, felújították az Opel Fronterát, egy verseny- és két szervizkamiont készítettek fel a nem mindennapi erőpróbára, hogy eljussanak Barcelonából Dakarba.

A Kis-Czeglédi páros szlogenje "A cél a tét". Az évet jó eredménnyel kezdték, tavasszal Tunéziában az év első Világkupa futamának prológját megnyerték, és hasonlóan sikeres volt az évvége is a csapat számára, hiszen novemberben a dél-afrikai bajnokság 2. helyén végeztek. A Nissan most ismét Afrikába készül, remélhetőleg a dakari célt is jó helyezéssel éri el.

"A MOL elkötelezett támogatója a hazai sportéletnek és a kiemelkedő nemzetközi sportversenyeknek. A Dakar Rally az egyik legismertebb autóverseny a világon, a kiemelkedő tudású versenyzők és a csúcstechnika teljesítménye egyaránt jól kapcsolódik mind a MOL üzleti értékeihez, mind pedig termékei és szolgáltatásai magas színvonalához. Az embert és gépet próbáló viadalon induló csapatok, meggyőződésem, tudásuk legjavát adják, ahogy mi is erre törekszünk az üzleti életben. Reméljük, hogy támogatásunkkal és társaságunk kenőanyag termékeivel hozzájárulhatunk a két magyar páros sikeres célba érkezéséhez." – mondta dr. Szórád József, a MOL-csoport Lakossági Szolgáltatások Divízió ügyvezető igazgatója.