Szeretnénk, ha az érintett felek az általunk kínált termékek és szolgáltatások minőségén és az általunk vallott értékeken keresztül ítélnének meg. Fontos, hogy biztosítsuk hitelességünket és fenntartsuk munkavállalóink, valamint a környezetünk bizalmát a jövőben is. Ennek érdekében elhivatottak vagyunk a folyamatos, nyitott és átlátható párbeszédre valamennyi érintett fél bevonásával.
Érintettjeinkként azonosítottuk mindazon csoportokat, amelyek vállalatunkra hatással vannak, vagy amelyekre hatással lehetünk működésünk révén. Multinacionális vállalatként az érintetti folyamataink többsége helyi szinten fordul elő. Az érintettekkel történő együttműködésünket a helyi igények és körülmények határozzák meg. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfőbb érintetti csoportokkal fenntartott kapcsolatainkat:
Részvényesek
Részvényeseink érdekeit szolgáljuk, és biztosítjuk őket arról, hogy a vállalati szerkezetünk és működésünk a legjobb értéket garantálja számukra. A MOL-csoport vezetősége tudatában van az alapvető kötelességének, amelyekkel a részvényesek érdekeit képviseli, és felelősséget vállal a cég teljesítményéért és tevékenységeiért. Ezért a teljesítményeket és a fejlesztéseket folyamatosan elemezzük és értékeljük, mind Csoport, mind tágabb környezeti szinten is.
A MOL-csoport részvényesei elsősorban angol és amerikai intézményi befektetők, de jelentős számban vannak a független kisrészvényesek. Részvényeseink beazonosítása folyamatosan történik, azon túl, hogy a részvénykönyv-vezetőnktől, a KELER-től folyamatosan kapunk a részvényesek földrajzi megoszlására és jellegére vonatkozó kimutatásokat.
Kommunikációs csatornák (és gyakoriság):
- Éves Közgyűlés/ Rendkívüli közgyűlés (évente/alkalmanként);
- Éves jelentés/ Gyors jelentés (évente/negyedévente);
- Rendszeres találkozók és roadshow-k elemzőkkel és befektetőkkel (folyamatos);
- Közzétételek a honlapon – befektetők és részvényesek tájékoztatására (folyamatos, tovább információ: Befektetői Kapcsolatok).
Munkavállalók
Hosszú távú céljaink elérése nemcsak munkavállalóink szaktudásától, hanem elkötelezettségüktől is nagyban függ.
Több olyan fórumot és eszközt alkalmazunk, amik azt szolgálják, hogy kezeljük és megválaszoljuk a munkavállalóktól beérkező felvetéseket és kérdéseket, javítsuk a munkahelyi feltételeket, az egészség és biztonságvédelmi tényezőket, stb.
Kapcsolattartás eszközei és gyakorisága
|
Általános információk
|
2010-ben felmerült kérdések
|
Szakszervezetek (folyamatos) |
A munkavállalók nagyobb csoportját érintő és a jelentősebb szervezeti változások előtt tájékoztatni kell a szakszervezeteket, és véleményezési időt kell biztosítani számukra. Vannak a szakszervezeti tárgyalásokon folyamatosan visszatérő témák (pl.: Kollektív Szerződés (KSZ), kompenzáció, stb.), de a MOL törekszik a törvényi minimumon túlmutató folyamatos, kétoldalú kommunikációra. |
Korábbi terveinkkel és az esélyegyenlőségi felmérés eredményeivel összhangban 2010-ben aláírtuk az első esélyegyenlőségi tervet. 2011-ben szeretnénk az esélyegyenlőségi tervet minden magyar leányvállalatra kibővíteni, ezért kézikönyvet állítottunk össze a saját esélyegyenlőségi terv elkészítésének és bevezetésének elősegítése érdekében. |
Üzemi Tanács (Magyarországon havonta hivatalos találkozó |
Az Üzemi Tanács kiváló alkalmat teremt a MOL vezetőség és az érdekképviseletek közötti személyes, interaktív párbeszédre mind üzleti, mind szociális kérdésekben (pl.: létszámtervezés). |
2010-ben, a havi rendszerességgel zajló Üzemi Tanács üléseket nemcsak a budapesti irodaházban, hanem több más magyarországi leányvállalat telephelyén tartottuk. Ezek a találkozók gyakran a Munkavállalói Fórummal együtt kerülnek megrendezésre.
|
| Európai Üzemi Tanács (EÜT) (Évente egyszer van rendes ülés, az EÜT ügyvezetése évente két-három alakommal ülésezik) |
Az EÜT tájékoztatási és konzultációs jogával élve, az EÜT törvényi szabályozásával összhangban jogosult a MOL-csoport működésével és foglalkoztatáspolitikájával összefüggő kérdésekben tájékozódni és véleményt nyilvánítani, továbbá kulcsszerepet játszik a MOL-csoportos érdekképviseletek tájékoztatásában. |
Szeretnénk visszajelzést kapni munkavállalóinktól, mint érintett csoporttól a MOL Fenntarthatósági Jelentésével kapcsolatban. Az EÜT ügyvezető igazgatóságát kértük fel arra, hogy a hozzájuk beérkező információk és vélemények alapján értékeljék a jelentéseket a szerint, hogy minden, a munkavállalók szempontjából releváns kérdéskör és információ megjelenik a riportban. Az EÜT rendes tagjai és megfigyelői - a MOL és az Európai Bizottság által támogatott - konferencia keretében vitatták meg a MOL-csoport és EÜT közötti, valamint az EÜT tagok egymás közötti információáramlásának és együttműködésének fejlesztési lehetőségeit. |
| Munkavállalói fórumok (évente 3-4 alkalommal, illetve fontos események kapcsán szükségszerűen, Magyarországon és Szlovákiában) |
A fórumok során a munkavállalóknak van lehetősége személyesen feltenni a kérdéseiket a MOL-csoport vezetőségének. |
A személyes kommunikáció erősítése érdekében a munkavállalói részvétel növelését céloztunk meg a fórumokon: a Kutatás-Termelés divízió és a Termékelőállítás és Kereskedelem divízió rendszeres fórumai mellett nagy sikerrel szerveztünk kifejezetten a funkcionális területeken dolgozók részére fórumot 2010-ben. |
| Tabuk nélkül (Magyarországon tartjuk évente 2-3 alkalommal) |
Speciális, egy témára épülő, szűk körű fórum. Az Üzemi Tanács javasolja a fórum témáját és hívja meg az érintett vezetőket és szakértőket. |
2010-ben a beszerzés témájában rendeztünk ilyen fórumot. |
| Helyi munkavédelmi bizottságok (folyamatos) |
|
|
| MOL-csoport munkavédelmi bizottság (negyedévente) |
A csoportszintű bizottság 7 MOL-csoportos vállalatnál megválasztott munkavédelmi képviselőkből áll. Célja, hogy csoportszinten egységes elveken alapuló egészség, - biztonság - és környezetvédelmi rendszereket alkalmazzunk. |
|
| Belső kommunikációs eszközök használata: belső közlemények e-mailben (folyamatos), vállalati magazinok (havonta), intranet portál (folyamatos) |
|
|
| Etikai Tanács – call center (folyamatos) |
|
Bővebb információ: link |
Elégedettségi felmérés (kétévente/ a következő 2010-ben)
|
|
2010-ben, harmadik alkalommal zajlott a kérdőívek kitöltése a MOL-csoport 22 országában. Az INA először lett bevonva a felmérésbe, a válaszadási ráta csaknem 50 % volt. Az eredmények kiértékelése és az akciótervek összeállítása jelenleg is zajlik.
|
A munkavállalók panaszait és egyéb felvetéseit kezelő rendszer (folyamatos)
|
A „dolgozói észrevételek rendszerében”, a munkavállalók felvetéseit, észrevételeit és panaszait elektronikus formában rögzítjük és kezeljük, így lehetővé válik, hogy a gyors megoldás érdekében felelősöket és határidőket határozzunk meg. A rendszer segítségével biztosak lehetünk abban, hogy a problémák szem előtt vannak, amíg megoldás nem születik.
|
|
Vevőink
A MOL Ügyfélszolgálat nemcsak a cég arca, hanem ügyfeleink számára is fontos információs portál, ahol érdeklődhetnek, véleményt nyilváníthatnak, segítséget kérhetnek.
A kapcsolattartás formái (gyakorisága, bővebb információ):
Állami hivatalok és helyi hatóságok
Mivel a MOL működési környezetét nemzetközi és nemzeti jogszabályok határozzák meg, kiemelkedően fontos, hogy a vállalat képviselői részt vegyenek a szabályozási környezet kialakítására irányuló konzultációkon, szakmai vitákon. Az uniós és nemzeti gazdasági szereplőkkel egyeztetve hatékony együttműködésre törekszünk a kormányzati szervekkel és helyi hatóságokkal és civil szervezetekkel.
A jogszabályok elfogadását általában széleskörű adatgyűjtés és konzultáció előzi meg. A MOL az érvényes jogszabályok és a vonatkozó belső csoportszintű irányelvek keretein belül kapcsolódik be ezekbe az egyeztetésekbe és szakmai vitákba. Álláspontunk megjelenítése és érvényesítése érdekében a vállalat számos európai és nemzeti szakmai szervezetben vállal tagságot.
2010-ben több olaj és gázipart érintő EU jogszabály nemzeti bevezetését kellett végrehajtani. Az új szabályok kialakítása összetett feladat elé állította a kormányokat, melynek megoldásába bevonták az érintett szakmai, üzleti szövetségeket. A MOL minden olyan országban, ahol tevékenysége révén érintett, a hazai gazdasági szereplőkkel közösen fellépve szakmai támogatást nyújt a kormányoknak az uniós kötelezettségekhez igazodó energiapiaci szabályozás, klímaszabályozás és környezetvédelmi jogszabályok kialakításában. Támogatjuk a régió országainak törekvését az egységes energiapiac kialakításában, ezért képviselőink csatlakoztak a visegrádi országok szakértőiből álló egyeztetésekhez.
Ugyanakkor a MOL nem kapcsolódik be pártok közötti politikai kérdések vitájába és nem foglal állást országos vagy helyi politikusok mellett.
Az elmúlt időszakban történt együttműködések:
- Regionális energiahálózat fejlesztése a regionális energiapiac és ellátásbiztonság megteremtése érdekében: A Kormány kérésére szakértői státusz a magyar-román, magyar-horvát, és magyar-szlovák gázösszekötő vezetékek kormányközi megbeszéléseire történő előkészület során. A regionális gázösszekötő vezetékek segítik az EU energiapolitikájának megvalósítását a versenyképes regionális energiapiac kialakítása révén
- Nemzeti Energiastratégia: A Kormány kérésére szakértői státusz a nemzeti energiastratégia célkitűzéseinek kialakítása során (Új Széchényi Terv, Energiastratégia 2030)
- Bio-szabályozás magyarországi bevezetésének előkészítése: A Kormány kérésére szakértői státusz a Nemzeti Megújuló Cselekvési Terv konzultációja és a magyarországi bioüzemanyag szabályozás EU direktívához történő igazítása során
Szállítók
A hatékony együttműködés beszállítóinkkal meghatározó a hosszú távú üzleti sikereink szempontjából.
Eszközeink és gyakoriságuk:
- Beszállítói Fórum (eseti);
- Rendszeres találkozók legnagyobb partnereinkkel (folyamatos);
- Contractor Safety program (további információ)
- Éves Beszállítói EBK Fórum különös tekintettel a beszállítók EBK teljesítményére (évente);
- Online publikációk, például helyi EBK típusú elvárások (folyamatos).
Helyi lakosság
Célunk, hogy üzleti működésünket, mint társadalmilag felelős szereplő alakítsuk, egyben megfelelve a legjobb iparági gyakorlatoknak is. Alapvető feladatunk a nemzeti, kulturális és vallási sokszínűség, mint értékek megőrzése. Elkötelezettségünknek megfelelve, a felelős társadalmi szerepvállalás jegyében növeltük a helyi lakosság számára biztosított támogatásunkat működési területünkön.(További információ)
Eszközeink és gyakoriságuk:
- Közmeghallgatások jelentős beruházások során (eseti);
- Helyi fejlesztések támogatása (folyamatos).
A helyi lakosság bizalmának erősítése érdekében számos kezdeményezést valósítottunk meg jelentős ipari létesítményeinken.
Dunai Finomító:
- A szomszédos általános iskolai és középiskolás tanulóknak és tanáraiknak rendszeres szakmai látogatást – nyílt napot – szerveztünk/szervezünk a finomító területén, előadásokkal, területbejárásokkal, valamint „kérdezz-felelek” szekcióval, amely a programok közül a legnépszerűbb;
- Előadásokat tartottunk és számos díjat ajánlottunk fel a Középiskolások Környezetvédelmi Konferenciáján;
- Együttműködtünk a százhalombattai iskolákkal speciális környezetvédelmi tananyagok összeállításában tanulóik számára, több iskolai és helyi önkormányzati rendezvényen vettünk részt (például a Föld Napja, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából, illetve a Középiskolások Környezetvédelmi Konferenciáján);
- A Százhalombattai Önkormányzat Környezetvédelmi Tanácsával folyamatos együttműködést valósítunk meg, például a város zajtérképének elkészítése kapcsán.
- Részt vettünk a százhalombattai állásbörzén.
- Ki tud többet a kőolaj feldolgozásról? – általános iskolák közötti vetélkedő
- Külső védelmi terv gyakorlat Ercsiben
- Vevőtalálkozók
- Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete (OMNYE) rendezvény
Zalai Finomító:
- Belső, külső védelmi gyakorlat
- Lakossági Fórum a Zalaegerszeg és közelében élőknek
- Olajipari Múzeummal való kapcsolattartás
- Egyetemista csoportok látogatása
Tiszai Finomító:
- Családi nap
- Faültetés
- Külső védelmi terv gyakorlat évente
- Egyetemista csoportok látogatása (Debreceni Egyetem)
TVK ipartelep:
- A régió általános iskolai tanulóinak ipartelepi bejárást és oktatást szerveztünk, bemutatva nekik a petrolkémiai iparág környezeti hatását és a TVK tevékenységét (2009-ben összesen 825 résztvevővel).
- „Barátságos műanyagok – a TVK az emberekért és a környezetért” néven ötnapos képzéssorozatot tartottunk a tiszaújvárosi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában, ahol – többek között – a petrolkémiai iparágat egy rajzfilm segítségével mutattuk be. A film a TVK dolgozóinak ötlete alapján valósult meg.