|
Fenntartható fejlődés
Zöld Béka Díjat kapott a MOL A MOL kapta a 2011. évi Zöld Béka Díjat. Az elismerést minden évben az a közép-európai vállalat kapja, amely az adott év legjobb fenntarthatósági (vagy társadalmi felelősségvállalási) jelentését készíti. A díjat Mosonyi György, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke vette át a Deloitte Fenntarthatósági Konferenciáján Budapesten kedd délelőtt. A 2001-ben a Deloitte Magyarország által létrehozott Fenntarthatósági - más néven Zöld Béka - Díjat idén a MOL nyerte el. A szakmai zsűri az idei pályázatok értékelésénél kiemelten vizsgálta, hogy a 30 pályázó mennyire volt képes az általuk kitűzött célokat és elért eredményeket lényegre törően, számszerűsíthető és ellenőrizhető módon összegezni, és mindezt átlátható és közérthető formában bemutatni. A MOL pályázatának elbírálásánál nagy előnyt jelentett, hogy a vállalat minden évben a tőzsdei éves jelentésével együtt egy integrált jelentésben hozza nyilvánosságra fenntarthatósági eredményeit. Ez a gyakorlat még viszonylag új Közép- Európában, de az a célja, hogy még világosabban bemutassa a gazdasági eredmények és a fenntarthatósági témák közötti összefüggéseket. Mosonyi György, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke elmondta: „A MOL már többször bizonyította, hogy a fenntarthatóság elveit komolyan veszi, és tevékenységét annak megfelelően alakítja. A Zöld Béka Díj azonban azért is különösen megtisztelő számunkra, mert ezzel azt is elismerik, ahogy ez a szemlélet az éves jelentésünkben tükröződik.” A MOL továbbra is a Dow Jones Fenntarthatósági Index tagja A tavalyi sikert megismételve, továbbra is egyedüli vállalatként a régióból, a MOL-csoport bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Indexet (Dow Jones Sustainability World Index) alkotó vállalatok közé. Az értékelést a világ legjelentősebb vállalati fenntarthatósági elemzésre szakosodott cége, a svájci SAM (Sustainable Asset Management) végezte el A Dow Jones partnereként a SAM Research AG egy zürichi székhelyű vállalat, mely a fenntartható fejlődés elveinek megfelelően működő vállalatokra fókuszál. A felmérés során a Dow Jones tőzsdeindex szerint a világ 2500 legnagyobb vállalatát vizsgálják, majd közülük választják ki azt a 10%-ot, amelyek fenntarthatósági szempontból a legkiválóbbnak tekinthetők. Az idei felülvizsgálat során az olaj- és gázipari szektor 118 értékelt vállalata közül, a MOL ismét bekerült a kiválasztott 12 cég közé. Az elismerés, hogy a fenntarthatósági eredmények alapján a MOL az olaj- és gázipari szektor legjobbjai közé került, hosszú távú elkötelezettségének köszönhető. A MOL stratégiai szinten foglalkozik működése hosszú távú gazdasági fenntarthatóságával, az ágazat számára kritikus környezeti és társadalmi tényezők alakulásával, mint pl. a tisztább üzemanyagok, a transzparencia, vagy a munkahelyi egészség és biztonság kérdése. „A 2006-ban bevezetett fenntarthatósági stratégiánk elismerése, hogy 2011-ben ismételten egyedüli cégként a régióból bekerültünk a világ legjobbjai közé. Ezt a vezetési megközelítést a mindennapi üzleti tevékenység szerves részének tekintjük, és az újabb elismerés kiváló külső megerősítést jelent a megkezdett út folytatásához.” – mondta Molnár József, a MOL-csoport vezérigazgatója. SAM Arany minősítés A MOL egyedüli kelet-közép-európai vállalatként arany minősítést (SAM Gold Class) kapott a fenntarthatóság terén elért eredményei alapján – derül ki a Dow Jones Fenntarthatósági Index-hez kapcsolódó elemzések készítője, a svájci SAM (Sustainable Asset Management) által megjelentetett 2011-es Fenntarthatósági Évkönyvből. ![]() Százhalombatta Város Környezetvédelmi Díja Százhalombatta Város Önkormányzata 2011-ben a város Környezetvédelmi Díját a MOL Nyrt. Dunai Finomítóban dolgozó szervezeteinek ítélte, annak elismeréseként, hogy a város környezeti kultúráját fejlesztik, óvják, valamint a környezet védelmére ösztönzik a lakosságot – legfőképpen a gyermek- es ifjúsági korosztályt. Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ díja A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) „2010-ben a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó partneréül” a „Komplex szolgáltatás” kategóriában az M0 autóút 38. kilométerénél, az Alacskai Pihenőhely bal oldalán található MOL és a Marché által üzemeltetett létesítményt választotta; az „Üzemanyagtöltő állomás” kategóriában pedig az M7 autópálya 193 km, Zalakomári pihenő jobb oldalán levő, MOL által üzemeltetett INA kút érdemelte ki a díjat. ![]() Legjobb Munkahely díj az FGSZ Zrt.-nek Magyarország mellett immár Közép-Kelet Európának is kétszeres „Legjobb Munkahelye” az FGSZ Földgázszállító Zrt. A kitüntető címet az Aon Hewitt 2010/2011-es regionális felmérésében nyerte el Társaságunk. A Hewitt a régió nyolc országában végzett kutatást, közel ötszáz vállalat munkavállalója és felsővezetője mondta el véleményét foglalkoztatójáról. A magyarországi „Legjobb Munkahelyek” közül 5 cég került a regionális legjobbak közé. Az FGSZ kategóriájában – 250-1000 főt foglalkoztató munkáltató – a negyedik legeredményesebbnek bizonyult, s egyedüliként került a legjobbak közé a régió energetikai szektorából. ![]() “Employer Partner Certificate” az INA részére Az INA-t hivatalosan is “Employer Partner Certificate”-tel jutalmazták az emberi erőforrás menedzsment kiváló működtetéséért. Az díj célja az emberi erőforrás menedzsment területén kiemelkedő cégek nyilvános elismerése. A tanúsítvány annak a fejlődési folyamatnak a megerősítése, amely a különböző programok és projektek révén már a szervezetben is érzékelhető. ![]() “Zlatni Indeks” (Arany Index) Díj 2010 Az e-Student diákszervezet által 2011 májusában megrendezett „Zlatni Indeks” 2010 díjátadó gálán az INA három díjat is elnyert (Legjobb vállalati imázs, Ösztöndíj díj és Grand Prix díj). A “Zlatni Indeks” célja nem más, mint megjutalmazni, továbbá felhívni a figyelmet azoknak a cégeknek és intézménynek a munkájára, melyek tevékenységükkel részt vesznek a diákok életében, támogatják a diákszervezetek működését és elősegítik projektjeik megvalósulását. ![]() A fiatalok kedvence 2010 (“Top Brand of Young”) a Slovnaft részére A Slovnaftot – a korábbi évekhez hasonlóan – első hellyel jutalmazta a Junior Chamber International a vegyiparban tevékenykedő szlovák cégek között. A díjat fiatalok (20 középiskola és 20 egyetem diákjai) szavazatai alapján ítélték oda. Megközelítőleg 1400 válaszadót kérdeztek azon vállalatról, mely számukra a sikert és minőséget jelenti. |