Természeti környezet: párbeszéd érdekelt felekkel
Társaságunk kezdeményezésére minden évben párbeszéd megrendezésére kerül sor a természeti környezetet képviselő érdekelt felekkel: magyarországi civil szervezetekkel, zöld hatóságokkal, nemzeti parkokkal, állami szervekkel.
Az ún. „zöld fórum” célja kettős: a MOL visszajelzést kaphat egyrészt a környezetvédelmi teljesítménye, másrészt az ezt bemutató jelentése vonatkozásában. A beszélgetés fontos részét képezi a MOL-csoport jelentéstételének lényegességi elemzésének („materiality assessment”), továbbá egyfajta tanúsításként is szolgál a jelentésben foglalt környezetvédelmi témájú tartalmak tekintetében. A megállapításokat a MOL figyelembe veszi a következő jelentés kiadása, illetve a honlap továbbfejlesztésekor, és a meghozott intézkedésekről minden évben beszámol a beszélgetés résztvevőinek.
Az elmúlt évek találkozóiról készült emlékeztetőket megtalálhatják az oldal alján, a letölthető dokumentumok között.