REACH

A folyamatos tudományos- és ipari fejlődés egyik eredménye, hogy világszerte jelentős mértékben megnövekedett az ipari termelés volumene és napjainkban egyre több vegyi anyaggal kerülünk közvetlen kapcsolatba.

Mivel korábban ez nem volt biztosított az európai országokban forgalmazott több, mint 100.000 vegyi anyaggal kapcsolatban, a vonatkozó új jogszabályok már kiemelt figyelmet fordítanak az alapelvek megfelelő alkalmazására – többek között az elővigyázatosságra, a megfelelő tájékoztatásra és helyettesíthetőségre.

Az új, „REACH” néven ismertté vált vegyi anyagokra vonatkozó szabályozás 2007. június 1-jével lépett hatályba. Az Európai Unió REACH szabályozása szerint a vállalatok kötelesek kockázati adatokat, felhasználási és expozíciós információkat szolgáltatni, kockázat értékeléseket készíteni és kockázatcsökkentési intézkedéseket végrehajtani a forgalmazott vagy az EU-ba importált vegyi anyagokról az anyag veszélyessége és a mennyiség függvényében meghatározott határidőre. A REACH alapvető célja az emberi egészség és a környezet védelmének javítása az EU vegyipar versenyképességének és innovatív képességeinek fenntartása mellett. A jogszabály a vegyiparra ruházza a vegyipari anyagok biztonságos kezelésével kapcsolatos felelősséget. A MOL-csoport alapelvei, termékgondozás iránti elkötelezettsége, illetve a termékek teljes életciklusára kiterjedő egészségvédelmi, biztonságtechnikai és környezetvédelmi aspektusok kezelése minden tekintetben összhangban van a REACH jogszabálynak az egészség és környezet védelmének javítására irányuló célkitűzéseivel.

A MOL-csoport 2006. év elején kezdte meg az új jogszabályi követelmények teljesítésére irányuló felkészülést az EBK szervezet irányításával. Főbb feladatok: hatásvizsgálat és a lehetőségek azonosítása; alternatív anyagok keresése; kommunikáció a vállalat tevékenységei által érintettek felé.

2008-ban minden olyan anyagot azonosítottunk a MOL-csoportnál, amely a REACH hatálya alá tartozik, és sikeresen előregisztráltuk ezeket a megadott határidőre. 2009-ban a fő kérdés az volt, hogy összegyűjtsük a termékeinkre vonatkozó minden olyan adatot, amelyek a REACH szabályozásnak való megfeleléshez szükségesek valamint beazonosítottuk azokat a szakmai szervezeteket, fórumokat és konzorciumokat, amelyek a regisztrációnkat elősegítették. A REACH-csel kapcsolatos felkészülési munka és a regisztrációs dossziék elkészítése során komoly támogatást kapunk a Concawe-tól, mely az olajipari vállalatok környezet-, egészségvédelmi és biztonságtechnikai európai szövetsége, illetve egyéb konzorciumoktól, melyekhez a MOL-csoport csatlakozott, valamint  a CEFIC-től (Európai Vegyipari Tanács).

2010-ben a MOL-csoport 165 anyag regisztrációs dossziéját nyújtotta be az Európai Vegyiügynökség felé (ECHA) amely szám tartalmazza a MOL Nyrt. által benyújtott INA regisztrációs dossziéit is a korábban aláírt „Egyedüli képviselő”-i megállapodás alapján.

A MOL-csoport eleget tett határidőre (2011.01.03) a REACH jogszabály alá még nem vonatkozó (mennyiségi alapon vagy veszélyességi besorolás miatt) anyagainak bejelentési kötelezettségének. A bejelentés szintén a Vegyianyag Ügynökség felé történt az erre kialakított REACH IT szoftveren keresztül.

A kommunikáció folyamatos a csoporton belül és az egyes leányvállalatok értékláncán belül is. A kifelé történő kommunikáció is folyamatos, a beszállítóink nyilatkoztatása az általunk megvásárolt termékek regisztrációjával kapcsolatos kérdésekről, és informáljuk a vevőinket az általunk regisztrált felhasználásokról. Az intermedierekhez kötelezően előírt „Szigorú körülmények közötti felhasználás”-ról begyűjtöttük a nyilatkozatot.
A csoporton belül leányvállalati szinten történnek a biztonsági adatlapokhoz kapcsolódó tevékenységek, ami által még pontosabb információval tudunk szolgálni a partnereinknek az anyagaink lehetséges EBK hatásairól.
A MOL-csoport egy vállalat-szintű információs rendszert dolgozott ki, amely háttértámogatást biztosít a REACH megfeleléssel és a Termék Felelősséggel kapcsolatos kérdésekhez. Az új szoftver tartalmaz egy „Anyaginformáció nyilvántartó rendszer”-t (SIMS), amely valamennyi REACH releváns adat bázisául szolgál, valamint támogatja a Biztonsági Adatlapok előállítását a szükséges idegen nyelveken. A megvásárolt szoftver és a jelenlegi vállalatirányítási rendszer közötti interfészek fejlesztése megkezdődött.
2011-ben, az első regisztrációs határidő után a MOL csoportnak a regisztrációnak megfelelően frissítenie kellett a biztonsági adatlapjait és a rendelet előírásainak megfelelően azok fordítását készítette el a partnerek nyelvén. MOL R&M 1db új regisztrációs dossziét nyújtott be a mennyiségi korlát elérése miatt, valamint további 1 anyag regisztrációja folyamatban van. Számos vegyianyag új osztályozása is megtörtén az új CLP rendeletnek megfelelően.(Osztályozás, címkézés és csomagolás). SVHC lista (különösen veszélyes anyagok) ellenőrzése is folyamatos feladat, hogy biztosítani tudjuk a jogszabályi megfelelésünket. Minden hatósági ellenőrzést pozitívan teljesítettünk.

2012-ben fő feladatunk az lesz, hogy felkészüljünk a következő regisztrációs határidőre 2013-ban (6 anyagok), és folytassuk a biztonsági adatlapok frissítéseit és fordítási munkáit valamint az ES(expozíciós forgatókönyvek)készítését sem szabad figyelmen kívül hagynunk.