|
Fenntartható fejlődés
Megjelent a MOL-csoport 2010. I. féléves fenntartható fejlődés jelentése 2010-09-30 Engedjék meg, hogy bemutassuk a MOL-csoport 2010. évi első féléves fenntartható fejlődés (FF) jelentését, melyben a teljesítményünk értékelésén kívül összefoglaljuk az év első hat hónapjának legfontosabb tényeit, kulcsadatait és akcióit. Immáron második alkalommal adunk ki az év közepén összefoglalót a vállalat FF tevékenységről, mellyel reményeink szerint egy olyan jó gyakorlat születik, ami hasznos mind az érintettjeink, mind pedig a MOL számára.A jelentés első részében egy áttekintő táblázat található, mely a MOL-csoport elért eredményeit mutatja be a fenntartható fejlődés 7 stratégiai kezdeményezése mentén. A második rész az egyes területek rövid helyzetjelentéseit tartalmazza, a jelentés végén pedig egy összefoglaló táblázat található a teljesítményünkre vonatkozó legfontosabb adatokkal. 2010-ben a MOL-csoport rangos elismerésben részesült: első és egyetlen közép-európai vállalatként bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Indexbe (Dow Jones Sustainability World Index), azaz teljesítménye alapján a világ élmezőnyébe tartozik, mind pénzügyi, mind pedig fenntarthatósági szempontok alapján. Érintettjeink véleménye továbbra is kiemelt fontosságú számunkra,, ezért amennyiben bármilyen javaslatuk vagy észrevételük merül fel a Fenntarthatósági Jelentéssel vagy a MOL-csoport FF teljesítményével kapcsolatban, kérjük látogassanak el honlapunkra és írják meg javaslataikat! |