A MOL 2010-ben ezüst fokozatú támogatója volt az ország legnagyobb művészeti eseménysorozatának, az idén 30-ik alkalommal megrendezésre került Budapesti Tavaszi Fesztiválnak.
A világviszonylatban is jelentősnek számító fesztivál egyik fővonulata ebben az évben is az immár tradícióvá vált Világok Találkozása volt – azaz hazai és külföldi művészcsillagok randevúztak a világ különféle tájainak kultúrái képviseletében.
Az eseménysorozat másik két pillérre az Erkel-emlékév, valamint az immáron második alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Színházi Fesztivál volt, amelyet a Nemzeti Színházzal közösen került megszervezésre. Az Erkel-év keretében a zeneszerző 6 operájának színrevitelével emlékeznek meg születésének 200. évfordulójára. Nem feledkeztek meg a 2010-es év további évfordulóiról sem, számos koncerten hangoztak el Schumann (születésének 200. évfordulója alkalmából), Chopin (születésének 200. évfordulója alkalmából) és Dohnányi (halálának 50. évfordulója alkalmából) szerzeményei neves művészek előadásában. A fesztivál teljes idején átnyúló táncprogramok és a számtalan magyarországi bemutató és ősbemutató mellett a társadalmi felelősségvállalás ösztönzéseként „Roma vagyok” címmel szerveztek tematikus sorozatot. A sorozat elsődleges célja az volt, hogy kisebbségi, roma származású alkotók művészetével ismertesse meg a közönséget. A 2010-es fesztivál vendégországa Dánia volt. A rendkívül színes kultúrájú északi országból a legpatinásabb balett társulat, a Dán Királyi Balett, egy műfajhatárokat átlépő, rendkívül eredeti formáció, a Hotel Pro Forma, valamint ismert és elismert zenekarok, formációk (az Ars Nova Copenhagen, a Dán Nemzeti Zenekar, a Trio con Brio Copenhagen) mutatkoztak be.