Világbajnok magyar férfi kardcsapat

A MOL 2008-ban kiemelt támogatója volt a Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Szilágyi Áron neve által fémjelzett, 2007-ben világbajnoki címet szerzett férfi kardválogatottnak.

Az aranyérmes csapat márciusban, a kvalifikációs versenysorozat utolsó állomásán Algériában a dobogó harmadik fokára állhatott fel (Decsi Tamást sérülése miatt Lengyel Balázs helyettesítette) és ezzel biztosította kijutását a pekingi olimpiára, mégpedig a rangsor előkelő második helyén. 

Bár a pekingi szereplés a fiúknak nem a várt eredményt hozta, büszkék vagyunk helytállásukra, hiszen Nemcsik Zsolt és Szilágyi Áron edzőjének, Gerevics Györgynek halála egybeesett az olimpiai indulással, így a sportolóknak és az egész sportágnak az ellenfeleken kívül egy rendkívüli lelki teherrel is meg kellett küzdeniük.

Érdekesség, hogy a világbajnok csapat legfiatalabb tagja, Szilágyi Áron már két éve a Segíthetek? MOL Tehetségtámogató program megbecsült tagja, amely program 18 év alatti fiatalok fejlődését segíti a sport és a művészetek területén.