Férfi vízilabda-válogatott

A férfi vízilabda-válogatott 1936 és 2004 között nyolc olimpiai bajnoki aranyérmet szerzett, így természetes, hogy pólósaink szereplését mindig is kiemelt figyelem kíséri. És nem véletlenül, hiszen a 2008-as ötkarikás játékokon újra bizonyítottak a Kemény-legények.

A Kemény Dénes által irányított nemzeti csapat címvédőként készült Kínába. Az esélyesség sosem okozott gondot a Kemény-legényeknek, elvégre az athéni olimpián is sikerült megvédeniük sydneyi első helyezésüket.

A MOL azért állt a férfi vízilada-válogatott mellé az Olimpia évében, mert a hazai értékeket felkaroló társaságként fontosnak tartja, hogy segítse egy olyan közösség életét, amely sikereivel az összefogás, a közös munka értelmét, erejét mutatja meg.

Korántsem titok, hogy a szerződésben rögzített támogatás eredményfüggő volt: minél jobb eredményt ér el a Benedek Tibor csapatkapitány fémjelezte együttes, annál magasabb összegre számíthatott. És a MOL örömmel adta a legmagasabb összeget a Kemény Dénes által vezetett válogatott harmadik olimpiai aranyérméért.