A MOL hisz a természetben és annak erejében, ezért támogatta éveken át a vitorlás sportágat és ezen belül a hatszoros világbajnok Majthényi Szabolcs-Domokos András repülő hollandi vitorláspárost.
Nem meglepő a siker, hiszen a közel másfél évtizede egy csapatot alkotó páros már szinte fél szavakból, fél mozdulatokból is megérti egymást. Majthényi Szabolcs és Domokos András a számtalan világ és Európa-bajnoki érem mellé 2005-ben a Sportcsillagok Gálaestjéről a magyar vitorlázás első világbajnokainak járó különdíjjal térhetett haza és 2009-ben a hatodik világbajnoki címmel együtt már nem először hozhatták haza az ezüst sombrerót, amely elismerés azt a hajóegységet illeti meg, amely az egyébként kieső gyengébb eredményeket is beleszámítva a legjobb, azaz a legkevesebb ponttal zár.