|
Társadalmi szerepvállalás
A Média a Tehetségekért Díj arra szeretné ösztönözni az újságírókat és a média munkatársait, hogy többet foglalkozzanak a fiatal magyar tehetségekkel, a sikeres fiatalokkal (sportolók, művészek, tudósok), képzési és felkészülési hátterükkel, pályaválasztásukkal, lehetőségeikkel és eredményességükkel. Ezek a fiatalok kiemelkedő értékeket képviselnek a tehetségüket, de ugyanakkor a küzdeni tudásukat, a kitartásukat és a céltudatosságukat tekintve is. Ilyen értelemben igazi példaképek lehetnek kortársaik számára. 2012-ben szeptember 30-ig vártuk a pályázatokat a Média a Tehetségekért Díjra. A pályázati anyagok olyan sikeres vagy tehetséges fiatalok (25 éves korig) pályafutását és eredményeit és pályafutását mutatták be, akik a sport, művészet vagy tudomány területén kiemelkedő képességről árulkodnak, és ezt már jó eredményekkel is bizonyították, de a nyilvánosság előtt esetleg kevéssé ismertek. A Díjra bármely az írott, vagy elektronikus sajtóban 2012. január 1. és szeptember 30. között megjelent írással, cikkel, interjúval, riporttal, összeállítással pályázhattak a média munkatársai, amely a megadott témával foglalkozik. A pályázatokat három kategóriába vártuk: írott és online sajtó, rádió, illetve tévé és videó. A pályázatok a www.tehetsegesfiatalok.hu oldalon tekinthetőek meg. A közel száz pályázó közül, akik műveiket a www.tehetsegesfiatalok.hu oldalra töltötték fel, a nyerteseket háromfős szakmai zsűri választotta ki, amelynek Keresztes Ilona és Mezei Dániel, az MTVA munkatársai és Stumpf András, a Heti Válasz újságírója voltak a tagjai. A rádiós pályamunkák között első díjat kapott Kiss Bea, a Kossuth Rádió munkatársának Veres Richárd kick-box világbajnokról és mesteréről készített, több évtizedet felölelő egyedülálló riport-összeállítása. A print-online kategóriában Szalay Attila a Képes Sport munkatársa lett a nyertes a magyar származású Richárd Magyar svéd utánpótlás labdarúgóval készített anyagával. A tv-videó kategóriában megosztott első díjat nyertek el Bárány Dániel és Krisztián az mno.hu munkatársai Ősi Attila paleontológus kutatóról készített kisfilmjükkel valamint Takács Mária, az origo.hu munkatársa Szilágyi Áron pályafutását bemutató rövid összefoglalójával. Az internetes szavazás eredményeként a közönségdíjat Farkas Erika és Kiss Bea, a Kossuth Rádió munkatársai nyerték el a kolozsvári Nyilas Misi Egyesület tevékenységéről készített riportjukkal. A Média a Tehetségekért Díj pénzjutalommal is járt, a megosztott első díjasok száz-százezer forintot, a többi első helyezett és a közönségdíjas százötvenezer forintot nyertek. Gratulálunk a díjazottaknak, és minden pályázónknak köszönjük a részvételt! |