MOL Tehetségtámogató program Művészet-tudomány kategória

MOL Tehetségtámogató program Művészet-tudomány kategória

A program művészeti-tudományos kategóriája tehetséges fiatal művészek és ifjú tudósok szakmai fejlődését segíti, akik országos és nemzetközi megmérettetéseken kiemelkedő eredményeket értek el. Ezek a gyerekek a fejlődésükhöz szükséges eszközökre, pl. hangszerre, festő- és rajzeszközökre tudnak támogatást igényelni.


2011-ben is meghirdettük a pályázatot azoknak a 10-18 éves magyarországi általános és középiskolás diákoknak vagy diákcsoportoknak, ifjúsági csoportoknak, akik országos vagy nemzetközi versenyeken, kiállításokon kiemelkedő teljesítményt értek már el, és szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük. A pályázatokat eszközvásárlásra vagy útiköltség támogatásra lehetett benyújtani.

A művészeti és tudományos pályázatokról a végső döntést a programot kezelő Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg. A kuratórium munkáját szakértő zsűri segítette, amelynek tagjai voltak Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Esztó Zsuzsa zongoraművész, a Zeneakadémia tanára, Gereben Ágnes történész és Várkonyi Péter mérnök, a BME tanára. Az értékelésnél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot vettük figyelembe. A döntésről minden pályázót írásban értesítünk.

2011-ben 74 fiatal és csapataik nyertek el támogatást összesen 15 millió forint értékben. A támogatottak között találjuk Gáll Isis zeneszerző-hárfaművészt, aki 11 éves kora ellenére már számtalan koncerten bűvölte el hárfajátékával közönségét. Vadász Anna (17) természetfotóst, 2011 „Év Ifjú Természetfotósát" csakúgy a nyertesek között köszönthetjük, mint a 8. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpia csapatát, akik 2011 decemberében Dél-Afrikában képviselik hazánkat, és a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan idén is érmekkel térnek haza erről a rangos nemzetközi megmérettetésről.

A Klasszis kategóriában, melynek keretében a 18. életévüket betöltött korábbi nyertes pályázóinkat segítjük,  idén 7 pályázónk kapott összesen közel 1,5 millió forint értékű támogatást.

Minden nyertes pályázónknak gratulálunk!


Ismerkedjen meg néhány korábbi támogatottunkkal!