Segíthetek? MOL Tehetséggondozó program

A fiatal tehetségek, későbbi sikeres sportolók, művészek, szakemberek elindítása olyan áldozatkész tanárokon, edzőkön, szakembereken múlik, akik meglátják bennük a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. A Tehetséggondozásért program keretében az ő munkájukat szeretnék elismerni. Segítsen nekünk megtalálni őket! Jelölje őket a "MOL Tehetséggondozásért" díjra!

Kik lehetnek jelöltek?

Tanárok, nevelők, edzők, pedagógusok

  • akik 18 év alatti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek;
  • akik tudományos, kulturális örökségünk átadásának kiemelkedő képviselői;
  • akik figyelnek a hátrányos helyzetű gyerekekre, segítik őket;
  • akik több évtizedes munkásságuk, valamint szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt            érdemesek az elismerésre.

A jelölés módja: Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását, amelyek az elismerést indokolják.

Online jelölés 

A jelölések benyújtása folyamatos, a jelöltek közül évente egyszer választ az Új Európa Alapítvány kuratóriuma. 

A MOL Tehetséggondozásért díj anyagi és erkölcsi elismerés, a díj értéke nettó 500.000 forint személyenként.

2008-ban Sport kategóriában a kiváló atlétikai utánpótlásedző Fülöp Pétert, az eredményes kerékpárversenyzőket és edzőket nevelő Hazai Györgyöt, az elkötelezett közösségi és sportembernek ismert, Nieberl Károly kajakedzőt, továbbá Szabó Ferencet, a hazai cselgáncs utánpótlás baranya megyei fellegvárának megalapítóját díjazta az alapítvány.

Művészeti-tudomány kategóriában elismerésben részesült  Feketéné Kun Ildikó, az ország egyetlen, mára két nívódíjjal és kiváló együttes címmel rendelkező amatőr balettegyüttesének alapítója, a zongoraművészet kiemelkedő egyéniségeit – többek között Érdi Tamást – útjára indító Hornyánszkyné Becht Erika, továbbá Dr. Baranyi Károly, aki több ezer fiatalt oktatott önzetlenül és elkötelezetten a fizika rejtelmeire, valamint a gimnáziumi matematikaoktatást megújító  Pósa Lajos, aki a mai napig  fáradhatatlanul támogatja és segíti a diákokat.

2009-ben egész évben fogadjuk a jelöléseket, amelyekről 2010. januárban dönt az alapítvány kuratóriuma.